2024.10.08, Kedd

Háromszáz millió forint európai uniós támogatást nyert el az InfoGroup annak a 4600 négyzetméteres csarnoknak a megépítésére, amely most fejeződött be a Polgár Ipari Parkban - közölte az ingatlanfejlesztő cégcsoport értékesítési és fejlesztési igazgatója hétfőn a helyszínen tartott tájékoztató rendezvényen.

    Horváth Emese elmondta: cégük az elmúlt években sikeresen pályázott az infrastruktúra- és ipari park fejlesztési pályázatokon, s az elnyert támogatásokkal jelentős beruházásokat sikerült megvalósítania.
    Az M3 autópálya polgári lehajtójánál fekvő, 58 hektáros Polgár Ipari Parkban a most elkészült csarnokon kívül már 18 500 négyzetméternyi raktárcsarnok készült el: partnereik és bérlőik között megtalálható a Volvo Truck, a Delta Truck, a Jabil Circuit, a Toyota Tsusho és a Gyermelyi - sorolta az igazgató.
    Hozzátette, hogy az  év végéig további ötezer négyzetméter csarnok építése fejeződik be, így már több mint 27 ezer négyzetméter raktárterülettel rendelkeznek a parkban.
    A folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekkel az a céljuk, hogy a Polgár Ipari Park - amely Debrecenből, Miskolcról és Nyíregyházáról fél órán belül elérhető -, Észak-Kelet-Magyarország első számú logisztikai központjává váljon - mondta Horváth Emese.