2024.10.16, Szerda

Októberben kezdődik a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Kisvárda vasútállomásának teljes rekonstrukciója, mely három ütemben valósul meg. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be szombaton.

A 100-as számú, Budapest-Záhony villamosított vasúti fővonalon fekvő kisvárdai vasútállomásnak korábban elsősorban árufuvarozási szempontból volt jelentősége, így elmaradtak a személyszállítás szempontjából fontos fejlesztések. Mára azonban évente 320 ezer utast fogad az állomás, és mivel a vasút kettévágja a települést, sokan életveszélyes módon a síneken keresztül közelítik meg az állomásépületet és a peronokat – időszerű tehát az átalakítás.


A kisvárdai állomás jelenlegi állapota.

Az első, októberben induló részberuházás során 38 férőhelyes P+R parkolót építenek meg a hozzá kapcsolódó úttal.

A 2017-ben kezdődő második ütemben a vasútbiztonsági fejlesztések következnek: akadálymentesített gyalogos-kerékpáros aluljárót, rámpákat és lifteket építenek a vágányokhoz, emelik a peronokat, felújítják a nem peronos vágányokat és a vágányhálózatot.

A harmadik fázisban az 1870-es években épített állomásépületet renoválják, parkot alakítanak ki, modernizálják az utastájékoztató rendszert, új biztosítóberendezést telepítenek. A kivitelezés a tervezési és engedélyezési eljárások után, 2017 végén indulhat.

A kisvárdai önkormányzattal és közútkezelővel egyeztetett koncepcióban szerepel még egy 80 férőhelyes fedett, kerékpárok tárolására alkalmas B+R parkoló létesítése is. A tervek alapján a volánpályaudvar felől érkező utasokat a későbbi intermodális csomóponthoz illeszkedő állomási előtető fogadja. A tizenhatezres járásközpontba gyalogosan, kerékpárral, autóval, illetve busszal vagy vonattal érkező utazókat könnyen átlátható, korszerű elrendezésű, akadálymentes és egyedi vasútállomás fogadja pár éven belül.

(MTI, iho.hu)

(kép: iho.hu, mapio.net)

Mi épül?vasútfejlesztésKisvárda