2024.04.20, Szombat

Hazai és uniós forrásokból bruttó 7,236 milliárd forintot fordítottak a legrosszabb állapotú útszakaszok rendbetételére – derült ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatásából.

A teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját is.

A Magyar Közút jelentésében hangsúlyozza, a Regionális Operatív Programban végzett felújítások a közlekedésbiztonság és térségi elérhetőség javítását, a fenntarthatóságot szolgálják az adott helyszínen leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással. A létrejött homogén pályaszerkezetek gazdaságosabban karbantarthatók. A közútkezelő a sikeres projektzárások utáni években kiemelt figyelemmel kíséri a mellékutak állapotát, hogy azok tartósan kiváló minőségűek maradhassanak.

Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nemrég arról számolt be, hogy a hazai közúthálózatot 51,2 százalékban rossz és 11,8 százalékban nem megfelelő burkolatállapot jellemzi, ezen egy átfogó programmal változtat a kormány. Ezért decemberben egy ötéves, 401 milliárd forintos programról döntött, amivel az EU által elvárt 11,5 tonnás tengelyterhelésre is alkalmassá kell tenni a sok helyen elavulttá vált utakat.

(mti, magyarepitok.hu)

ÚtépítésútépítésMagyar Közút Nonprofit Zrt.