2024.10.12, Szombat

Megtörtént a Karzol-Trans Kft. új telephelyének alapkőletétele - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményéből. Az Ecser és Vecsés határában épülő komplexum többek között jelentős régiós szállítmányozási központot lesz, emellett a hazai kamionosképzés egyik bázisává válik. A mintegy 1,6 milliárd forintos beruházás elindításakor 100 nyergesvontató szállítási szerződését is aláírták.

Az eseményen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy a régió logisztikai szolgáltató-központjává váljon. „A földrajzi elhelyezkedésünkre, Európa nyugati és keleti részét összekötő gazdasági és kulturális szerepünkre, infrastrukturális adottságainkra egyaránt alapozhatunk” – fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, a logisztikai ágazat jelentőségét jelzi, hogy nagyvállalatok csakúgy, mint kis- és középvállalkozások nagyszámban valósítanak meg logisztikai fejlesztéseket. A szektor hozzájárulása a magyar bruttó hazai termékhez 6,3 százalék. Ugyanakkor a fejlett ipari országokban ez az arány eléri a 10-12 százalékot, amiből jól látszik, hogy komoly fejlődési lehetőségek rejlenek még ebben az ágazatban.

A miniszter megjegyezte, a magyar vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye az elmúlt 10 évben több mint két és félszeresére növekedett. Elmondta, a kormány javítani kívánja a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét, a szakképzettség megszerzésének támogatásával csökkenteni szeretné a területen meglévő munkaerőhiányt, tovább mérsékeli a logisztikai ágazat adminisztratív terheit, és hangsúlyt helyez az infrastrukturális fejlesztésekre. Ez utóbbit szolgálja például az Európai Beruházási Bankkal a héten megkötött hitelszerződés, amelynek közúthálózatunk modernizációját szolgálja.

(magyarepitok.hu)

Galéria

Mi épül?logisztikai központVecsés