2024.03.28, Csütörtök

Átadták a látogatóknak az 1,8 milliárd forintos beruházással kialakított új pécsi állatkertet.    

A megvalósításhoz kizárólag európai uniós forrást használtak fel, a kivitelező a nagytarcsai B Build & Trade Kft. vezette konzorcium volt. Benik Balázs, a konzorcium vezetője az átadón elmondta, a fővállalkozó és mintegy hatvan alvállalkozó 20 ezer munkaórán keresztül dolgozott a létesítmény kialakításán.

Ennek során

  • 3200 négyzetméternyi épület,
  • 6200 négyzetméter kifutó
  • és kétezer négyzetméter út épült.

A kivitelezéshez

  • 6100 köbméter betont,
  • 300 tonna betonacélt használtak fel,
  • 35 ezer körméter földet
  • és 9 ezer köbméter sziklát mozgattak meg a 3,5 hektárnyi területen.

A beruházás során tágas parkolót, turistabuszok számára megállót építettek. A létesítmény új fogadóközponttal rendelkezik és ökoturisztikai parkot is magában foglal, amelyben bemutatják a Mecsek és környéke állat- és növényvilágát.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere felidézte, hogy a korábbi leromlott állapotú állatkert veszélyeztette a város ivóvízbázisát, az intézményt bezárás, felszámolás fenyegette.    

A pécsi önkormányzat az MTI érdeklődésére közölte, az állatok mintegy 40 százaléka a régi állatkertben nem volt megtalálható, a létesítményben több mint 250 állatfaj több mint ezer egyede tekinthető meg.

A létesítményben tematikus szekciókat alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde, majomház, nagymacskaház, ragadozó- és vízilóház, Afrika-kifutó, krokodilház, fókamedence, csimpánzkifutó is épült. A korábban a pécsi belvárosban működő akvárium-terrárium is helyet kapott a megújult állatkertben, a fogadóközpont épületében.

(mti)

Galéria

Mi épül?építőipari cégekPécsB Build and Trade Kft.