A Hercegszántó - Béreg határátkelőhely fejlesztésével a megnyithatják az utat a teherjárművek előtt. A Délútnak 40 hónapja lesz a munkára.
Bár jelenleg Hercegszántó határátkelője csak személyforgalmat és kisteherautókat fogad, a Délút által elnyert bővítéssel teljes értékű, nemzetközi teherforgalmi csomóponttá válik majd.
A feltételes közbeszerzés dokumentumai szerint nagyjából 15 milliárd forint és 40 hónap áll majd a kivitelezők rendelkezésére az 51-es főút határszakaszának fejlesztésére.
Az érintett szakasz hossza 382,9 méter, ahol a feladat a határátkelőhelynek mind a kilépő, mind a belépő oldalán
Szükséges továbbá mindkét oldalon egy-egy olyan útvonal kialakítása, melyeken a túlméretes járművek is akadálymentesen közlekedhetnek. A belépő oldalon háromállásos, veszélyes rakományt szállító tehergépjárművek számára kialakított parkoló kialakítása. Szolgálati és ügyfélparkolók, fedett vizsgáló parkolók kialakítása is. A megvalósítandó közúti közlekedésre alkalmas burkolt – aszfalt és beton - felületek nagysága összesen 44.530 m2.
További feladat a meglévő épületállomány elbontása után új központi irodaépület, valamint útdíjszolgáltatói és WC épület, kiegészítő építmények építése elő- és védőtetőkkel. Mind a ki-, mind a belépő oldalon mérlegház (tengelysúly és össztömegmérésre alkalmas folyamatos üzemben működő mérőállomás), védőtetővel ellátott ellenőrző állomás, vámáru ellenőrző épület (nyitott és zárt résszel), valamint autóbuszterminál építése is.
A határátkelőhely - északi (Baja felőli) részét - alkalmassá kell tenni a 2x2 sávra szélesített 51-es főút, valamint a párhuzamos kerékpárút fogadására. Mivel az 51-es út fejlesztése várhatóan később valósulhat meg, a határátkelőn a 2x2+1 sáv kialakítása mellett a jelenlegi 2x1 sávhoz való visszakötést kell a kivitelezőnek megoldania.
Főbb mennyiségek várhatóan:
A kopó-, kötő- és alapréteg felmarásával elindította az MKIF az M1-es új csomópontjának kialakítását.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.