2024.10.07, Hétfő

Az 1300-as évekből származó szászvári várkastély Magyarországon egyedülálló műemlékegyüttes. Használaton kívül, folyamatosan romló állapotban volt; most a „Szászvár –középkori élet a várkastélyban” című projekt keretében újulhatott meg. A projektet az Európai Unió 498,3 millió forinttal támogatta, a fennmaradó részt pedig a Magyar Állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. saját forrásaiból fedezte.

Két szinten végeztek rekonstrukciót a főépületen, a palotaszárnyon és a kaputoronyban. A munkálatok érintették a belső udvart, a lejárót, valamint egy gazdasági épületet is. Megtörtént a középkori falmaradványok konzerválása, és a kastélyhoz 21 férőhelyes parkoló is létesült.

A helyreállítás célja a 14. században épült középkori püspöki rezidencia turizmusba való bekapcsolása, történelmi, építészeti értékeinek megőrzése, valamint a térség gazdaságának fellendítése volt. Összesen több mint ezer négyzetméteren újult meg a több kiállításnak otthont adó várkastély, ahová évente 18 ezer látogatót várnak. Az épület története mellett megismerkedhetünk a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, a korabeli pécsi püspökség történeti és művészeti világával.

L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára az átadáson abbéli reményének adott hangot, hogy folytatódik a Miniszterelnökség, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség közös munkája. L. Simon szerint azt is át kell gondolni, hogy a jövőben miként lehet hatékonyan, eredményesen és sikeresen fenntartani a megújult épületegyüttest.

(MTI)

(képek: kincsesbaranya.hu)

Galéria

Mi épül?kastélyfelújításSzászvár