Köztük a budaörsi ingatlanfejlesztés is, amelyben 250 lakás épül akár a fiatalok, pályakezdők és családok számára is elérhető finanszírozással.
A kormány módosította az Otthon Start hitelprogram feltételeit teljesítő lakások építésére irányuló korábbi rendeletét. A Magyar Közlöny hétfői 144. számában megjelentek alapján az érintett építési beruházások kiemelt beruházássá nyilvánításáról szóló korábbi rendelet mellékletében található projektlista hét új projekttel bővült.
Az újonnan bekerült projektek között a lapunk által bemutatott budaörsi ingatlanfejlesztés is szerepel: az Otthon Start program által támogatott beruházásban a Nádas-dülő területén egy 250 lakásos lakópark épül meg az MB Ingatlan fejlesztésében. Ahogy azt a cikkben is jeleztük, a projekt az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakásokat hoz létre, elérhető finanszírozással, akár a fiatalok, pályakezdők és családok számára is.
A Magyar Közlönyben a kiemelt lakásfejlesztési projektekről megjelent rendeletről az Építési és Közlekedési Minisztérium keddi közleménye is beszámolt. Emlékeztetnek, a szeptemberben elindított, kedvező kamatozású Otthon Start Program továbbra is dinamikusan bővül:
a Magyar Nemzeti Bank friss jelentése szerint a konstrukció érdemben átalakította a lakáshitelezési piacot, és kiemelkedő növekedés várható a szerződésszámban.
„A kereslet erősödése ugyanakkor csak akkor szolgálja a családok érdekeit, ha a kínálat is lépést tart vele” – hangsúlyozza a Lánszki Regő építészeti államtitkár által aláírt közlemény.
A hét új fejlesztés összesen mintegy 4300 új lakás létrejöttét teszi lehetővé az ÉKM közeményének adatai szerint. A projektek közül három rozsdaövezeti és kettő vidéki helyszínen valósul meg. A Magyar Közlönyben megjelent új Otthon Start projekteket a közlemény fel is sorolja:
Hosszú éveken át kitartóan dolgozott azon a Bayer Construct cégcsoport, hogy mára a teljes építőipari értékláncot lefedve, innovatív megoldásokkal és gyors kivitelezéssel kínáljon kedvező árú lakásokat. A sikerekhez ugyanakkor az ingatlanfejlesztés józan szemlélete is kell, amit Balla Ákossal, a Bayer Property értékesítési vezetőjével beszélgetve értettünk meg.
Jó választ ad Józsefváros az egyre terebélyesedő lakhatási válságra azzal a két fejlesztéssel, amelyek hatására a József út 39. és 48. számok alatt egy-egy új hostelt vehet birtokba a nagyközönség 2028. harmadik negyedévében. Ám hiába a közérdek, a főváros és a kerület érdeke, a beruházóknak sokszor rendkívül rögös utat kell bejárniuk, hogy egy-egy a környezetbe illő, az épített örökséget is fejlesztő ingatlan használatba vételéig eljussanak. Nagy Csabát a JZSF 48 Property Kft. és a JZSF 39 Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.