A fejlesztés által növelni szeretnék az egyetem által nyújtott képzés minőségét.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egy új fejlesztésbe kezd: fogorvosképzési épülettel bővítik az intézményt – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. Az új létesítményt egy jelenleg is álló épület, a 2. számú rendelőintézet felújítása és bővítése által alakítanák ki.
A projektben sor kerülhet többek között:
Szegeden már 1926 óta folyik fogorvosképzés, azonban a Fogorvostudományi Kar csak 2007-ben vált önállóvá, és azóta az egyetem legdinamikusabban fejlődő egységévé vált.
A Kar folyamatosan fejlődik, amit jól mutat, hogy a közelmúltban korszerűsítették az épületeket. A korszerűsítés során egy 35 fős tanlaboratóriumot, egy 9 és egy 15 székes modern oktatótermet alakítottak ki. A 2014-ben megújult, külön erre a célra kialakított fogászati centrum lehetőséget ad a középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos, valamint a halmozottan sérült páciensek altatásban történő fogászati ellátására.
A korábbi katonai laktanya helyén elindulhat a közművel való ellátás és a tereprendezés.
Nyolc évnyi kényszerszünet után, egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működik majd a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik – közölte a Pécsi Egyházmegye.