Közép-Európában egyedülálló szórakoztatóközpont épül, várak és fürdők újulnak meg, sétányok és látogatóközpontok épülnek, villamosítják a térség egyik fontos vasúti vonalát a nagyszabású turisztikai programban.
A kormány elfogadta a Tokajt, a Felső-Tiszát és a Nyírséget együttesen kezelő, 2020-ig tartó átfogó, turisztikai fejlesztési programot. A kormányhatározat rögzíti a kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánított terület 105 települését. Emellett 49 tételben részletezi a projekteket, melyekhez összesen 101,5 milliárd forint áll rendelkezésre uniós és hazai forrásokból.
A rendelet mellékletének adatait összegezve kiderül
Emellett elkülönítettek egy 11,54 milliárdos keretet a kiemelt térségi szintű, európai uniós finanszírozású fejlesztésekre.
A listába bekerült projektek között a legnagyobb volumenű a Bodrog és a Zemplén mentén futó Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonal villamosítása 21,1 milliárd forintból. Ahogy azt korábban megírtuk, a villamosítást követően Budapest és Sátoraljaújhely között az utazási idő körülbelül fél órával csökkenhet.
Ugyancsak jelentős a nyíregyházi Legoland Discovery Center 9,5 milliárdos tétellel, ugyanitt 4,3 milliárdból fejlesztik az Állatparkot. A Centerrel kapcsolatban a szabolcsihir.hu azt írta, Európában Berlin, Oberhausen, Isztambul és Manchester után ez lesz az ötödik ilyen szórakoztató központ.
Emellett többek közt
A közlönyben az áll, a támogatási konstrukciók előkészítési feladataiba bevonják a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsot, és a véleményét figyelembe veszik a tervezés folyamán. A Tanácsnak emellett a megvalósulást is nyomon kell majd kísérnie, és tájékoztatást kel róla adnia.
A kormányhatározat szerinti feladatok szakmai koordinációjára egy nonprofit gazdasági társaságot hoz létre az állam.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.