A Swiss Krono OSB-lapokat gyártó vállalat vásárosnaményi egysége a beruházással új munkahelyeket is teremt.
A svájci faipari vállalat húszmilliárd forint értékben bővíti magyarországi gyártási kapacitásait, amihez az állam hárommilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő a munkavállalói létszám kétszázra emelését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Swiss Krono a világ kilenc országában rendelkezik termelőüzemmel. A vásárosnaményi a svájci cég egyik legmodernebb létesítménye, amit jól mutat a rendkívül magas hozzáadott értékű termelés, valamint a mintegy 70 százalékos exporthányad is. A tárcavezető szerint a mostani beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar faipari stratégiához, amelyet a fenntartható nyersanyag-hasznosítás, az energiahatékonyság, és a magas hozzáadott értékű feldolgozás jellemez.
A svájci tulajdonú cég tíz évvel ezelőtt 30 milliárdos beruházással épített OSB-lapokat gyártó üzemet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A 2015-2016-os megvalósítási időszakban a Weinberg ’93 Kft. generálkivitelezőként, valamint több mint 2000 tonna acélszerkezet gyártásával és szerelésével járult hozzá az üzem létrejöttéhez. Egy korábbi Hónap Mérnöke interjúnkból érdekes részleteket tudhatnak meg Európa leggyorsabban felépített OSB-lap gyáráról.
A gyár a 2011-ben bezárt Interspan Faipari Kft. telephelyén létesült. A vállalat az elmúlt évtizedben fejlesztésekkel nemcsak gyártási kapacitásait, de a munkavállalói létszámot is bővítette.
A többféle túratípust kiszolgáló beruházások egyszerre erősítik a Zselic turisztikai versenyképességét és emelik országos szintre a Dráva menti aktív turisztikai kínálatot, új lendületet adva a térség gazdaságának.
A Szegedi Tudományegyetem járóbeteg-ellátást végző részlegének átalakítását a FERROÉP végezheti.