2019.02.24, Vasárnap

Bérházépítési programot javasol a szakma a kormánynak

Hegedűs Gergely

2015.11.30

Korábban alapítanának családot, és nagyobb arányban képzelnék el Magyarországon a jövőjüket a fiatalok, ha lennének megfizethető, minőségi bérlakások - derül ki egy egyetemisták körében készített felmérésből. A kutatást végző Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az eredményekre hivatkozva bérházépítési program kidolgozását javasolja a kormánynak. 

A felmérésről Sztranyák József, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanosztályának elnöke számolt be az InfoRádiónak. "Ha lenne könnyebben mobilizálható lakhatási lehetőségük, szívesebben maradnának itthon a fiatalok. Az is kiderült, hogy a korábban előnyben részesített lakástulajdonlás helyett nagyobb arányban preferálják a fiatalok a bérlakást. Ha van jól megfizetett munka, akkor van kereslet és igény az ilyen típusú lakhatásra" - számolt be az elnök.

Sztranyák József jelezte, hogy jelenleg 4 millió 390 ezer a magyarországi lakásállomány, ennek 8-9 százaléka a bérlakás. Ezt célszerű lenne növelni, a szakmai szervezetek bérlakás-építési program kidolgozását szorgalmazzák. "A kidolgozó 22 szervezet úgy véli:, lehetne bérlakásokat építeni azokon a helyeken, ahol megindult a gazdasági fejlődés. A nyugati régióban - például Sopronban - annyira nagy a lakáshiány, hogy a lakáskulcsot nemegyszer garázskapu-nyitó helyettesíti, mert garázshelyiségeket is emeletes ágyakkal megpakolva átalakítottak lakás céljára" - mondta a szakember.

"Ahol van munka, oda szívesen mennek az emberek, de meg kell oldani a lakhatásukat is” - hangsúlyozta Sztranyák József. Hozzátette, ezért gondolják úgy, hogy először is bérlakást kellene építeni. A fiatal nemzedék jól mobilizálható, tudása miatt alkalmas arra, hogy a csúcstechnológiai iparágakban is részt vegyen. Az ő megkötésükhöz, lakhatásuk biztosításához szükség van a bérlakás-állomány növelésére.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanosztályának elnöke elmondta, megkeresték koncepciójukkal a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Miniszterelnökséget is. Azt az ígéretet kapták, hogy a most készülő anyagaiknál javaslataikat figyelembe veszik.

(inforadio.hu)

lakásépítés