A Les Compagnons du Devoir a céhes képzés sokszázéves hagyományát tartja fenn: Franciaország különböző városaiban tölthetnek vándoréveket a tanulók és válhatnak szakmájuk mesterévé. Az ÉVOSZ segítségével magyar diákokat is várnak a programra.
Három évtizedes együttműködés ad súlyt az ÉVOSZ és a Les Compagnons du Devoir közös erőfeszítésének, amelyben magyar fiatalokat juttatnak ki Franciaországba (vagy franciákat Magyarországra) egy éves – majd további évekre meghosszabbítható – továbbképzésre. Jelenleg is több mint 11 ezer tanulót képző, hatalmas szervezet ez, amely cserediák-program mellett a legelszántabbaknak a hagyományos céhes vándorévek kortárs megfelelőjét is kínálja: öt éven keresztül, minden évben más-más francia városban tanulhatják meg szakmájuk legmélyebb ismereteit a résztvevők.
2026. október 16-án a Tempus Közalapítvány épületében tartotta meg közös rendezvényét az ÉVOSZ és a Les Compagnons du Devoir szakképző intézmény. Az 1995 óta (előbb a Leonardo da Vinci, majd az Erasmus program keretében) szervezett programról, amelyben eddig 153 magyar és 35 francia szakmunkás fiatal vett részt; 20 magyar résztvevő pedig az egyéves kint töltött idejét követően továbbtanult a Compagnon mesterképzésén és Compagnon, azaz mester címet is szerzett.
Több korábbi „vándor” is felszólalt a Pete Zoltán vezette rendezvényen, akik mind kiemelték azt a különleges helyzetet, amelyben végigélhették ezeket az éveket. Életutakat alapvetően befolyásoló program ez, amely nem csak arésztvevők szakmai elhivatottságában, de a nemzetközi versenyeken elért kiváló eredményekben is tükröződik.
Bolvári István, mára nemzetközi szinten elismert ács magyar Compagnonként azt emelte ki: „az első pillanatoktól kezdve egy család tagjának éreztem magam kint.” A szintén az első évfolyamban részt vett Prém Tamás pedig hangsúlyozta:
„el kell ismerni, hogy ez nem való mindenkinek: a ledolgozott nyolc óra után közös vacsora, majd este 8 és 10 között tanulás töltötte ki minden hétköznapunkat. Itt ugyanakkor senkit sem kellett motiválni, kivételes szakmai elhivatottságú emberek gyűlnek össze ezekben a közösségekben. Számomra ez a program kinyitotta a világot.”
A különböző cégek munkarendjének, a szakmák részterületeinek megismerésében pedig olyan lehetőségek rejlenek, amelyek itthon talán nem is látszanak.
Gill Viktor kőfaragó, kőszobrász megmutatta azt is, milyen kapcsolatokat teremthet meg a szakmai vándorévek: „Ilyen mennyiségű tudást itthon 90-100 év alatt sem lehetne összeszedni.” „Franciaországban is kevesen csinálják ám végig ’Tour de France’-t.
Ők Franciaország krémje, ami hihetetlen lehetőségeket is teremthet: felhívott a Notre Dame építésvezetője a tűzeset után, hogy vegyek részt az újjáépítésben, az első tíz emberben benne lehettem, akit megkeresett. Ilyen lehetőségeket semmi más nem nyithat a szakmánkban.”










Legfontosabbként a bizonytalanság megszűnését várják az ágazat vezetői.
Hogyan működnek ma a magyar építési projektek, és mi történik akkor, amikor ezen a működésen változtatni szeretnénk? Erről szól majd az ÉVOSZ tematikus konferenciája.