2019.03.27
Az iparág vezető kiállításán a zsalu- és állványrendszereket forgalmazó cég standjánál költséghatékony és biztonságos termékekkel találkozhatunk.
2019.03.12
A projekt keretében víztisztító rendszert szállítanak Afrikába, továbbá mezőgazdasági fejlesztéseket is végrehajtanak és a helyi termálvizet is hasznosítják.
2019.02.14
Debreceni, szegedi és miskolci projektek is bemutatkoznak a budapestiek mellett a 30. MIPIM ingatlanfejlesztési kiállításon.
2019.01.31
A Külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében még intenzívebbé válhat az együttműködés a magyar tőkét nemzetközi piacon befektető céggel.
2019.01.18
Az itthon még alig ismert építőipari költségtervező szakmában dolgozók világszerte hozzájárulnak az építkezések alapos előkészítéséhez és a nem kívánt kimenetelek elkerüléséhez.
2018.09.27
A két ütemben megújuló borsi kastély magyar és szlovák összefogás eredményeként szépül meg.
2018.06.26
A volt Kereskedelmi Kirendeltség felújítására több mint 4 milliárd forintot fordítanak.
2018.03.23
Jövő áprilisra elkészül a Lendvadedest Lendvahosszúfaluval összekötő két kilométeres útszakasz, mely a kerékpáros turizmust is nagyban elősegíti.
2018.03.03
Inspirációt hoznak a jövő újítói számára azok a neves szakemberek, akik a március 8-9-én Kecskeméten megrendezendő konferencia keretében adnak elő. Folytatjuk az őket bemutató sorozatunkat.
2017.09.19
Több mint 700 millió forintból jön létre közös turisztikai hálózat hazánk és Szlovénia között, egy integrációs program keretében.
2017.03.28
A tetőcserépgyártó hazánkban egyedülálló fejlesztése mellett erdélyi gyárépítéséről, a lakásépítési hullám hatásairól és új termékeiről is beszámolt keddi sajtótájékoztatóján.
2017.02.02
A magyar közvélemény jelenleg eléggé egyoldalúan ítéli meg a hazai stadionépítési és -fejlesztési hullámot. Mi szétnéztünk Európában, s kiderült, van még a magyarhoz hasonló volumenű beruházássorozat, ami segíthet az építkezésekkel kapcsolatban árnyaltabb véleményt kialakítani.
2016.10.23
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára installációt készített Kanadában a Hello Wood magyar design stúdió. Az Ontario-tó partján felépült alkotás a magyar emigrációra emlékezve egy alagutat formál, melynek egyik bejárata a forradalmi magyar zászló, másik vége pedig Kanada nemzeti szimbóluma, a juharlevél.
2016.09.26
A történelmi hagyományt az ultramodernnel ötvöző, szemet gyönyörködtető iroda 500 ember új munkahelye. Megépítése 17 milliárd forintnak megfelelő összegből négy évig tartott.
2016.07.05
A Grémound Hungary technológiáját fogják alkalmazni egy szociális lakásépítési programban Indiában, a Sona autóipari vállalat pedig Polgáron épít új gyárat.
2019.03.18
Sikerrel mutatkoztak be a hazai fejlesztések, köztük a Liget Budapest a Cannes-i ingatlanfejlesztési kiállításon.
2019.02.28
A családi vállalkozásból több száz fős nagyvállalattá nőtt Wellis folytatta európai terjeszkedését: mára ők a kontinens legnagyobb jakuzzi gyártója.
2019.02.07
A Lendvadedes – Dedeskecskés – országhatár közötti kerékpáros kapcsolatának építése a végéhez közeledik, hamarosan megkezdődhet az aszfaltozás, majd azt követően a növénytelepítés.
2019.01.22
A KÉSZ Csoport gyártja Riga új szabadtéri színházának tetejét, a súlyos acélszerkezetet 130 kamionnal szállítják majd a helyszínre.
2018.12.18
Az országban betonüzemmel már rendelkező cég most a jászvásári Brikstont veszi át. A jövőben Románia a cég egyik fő piaci területe lehet.
2018.09.26
A társaság iroda és szálloda funkciójú központot építtet Kolozsváron, mely kikapcsolódási lehetőséget is nyújt a környék lakóinak, s értéke meghaladja a 8 milliárd forintot.
2018.06.20
Első lépésként európai vendégházat építenek Herne városában, ahol szakmai képzést is kaphatnak majd az oda érkező munkások.
2018.03.07
Sorozatunk harmadik részében az IDEA Conference 2018 olyan résztvevőit mutatjuk be, akik a világ minden pontján maradandó nyomot hagytak már az általuk tervezett épületekkel.
2017.11.09
Az Abu Dhabiban szervezett izgalmas versenyen tizenkilenc szakmában, ebből három építőipariban volt hazánknak is képviselete.
2017.05.08
A világ legnagyobb részecskegyorsítójánál szükséges munkákat az MVM OVIT kivitelezi.
2017.02.09
A főváros márciusban ismét részt vesz a franciaországi MIPIM ingatlanpiaci szakkiállításon, hogy felhívja a figyelmet a közelmúlt jelentős beruházásaira. A cannes-i eseményen 11 projektet díjjal is kitüntetnek.
2016.12.07
Egy cseh céggel közösen építették át az Ústi nad Labem és Děčin közti pálya felépítményét, valamint elvégezték a vasúti szakasz műtárgyainak rekonstrukcióját is.
2016.10.05
A Közgép és az Itinera árajánlatáról szóló cikkünket továbbgondolva szétnéztünk a keleti szomszéd útjain. Ezeket találtuk: félkész autópályán, félkész híd alatt robogó lovaskocsi, 29 éven át épülő autópálya, tíz hónappal az átadás után életveszély miatt újra lezárt autópályaszakasz, a hírekben naponta visszaköszönő hiányos kivitelezés. Hogyan lehetséges ez? Egy olyan zavaros közeg által, amiben halászva még a büntetéseket, perköltségeket és alacsony árakat bevállalva is nyereséges lehet egy-egy projekt.
2016.08.11
A két országot összekötő útvonalon hidat is épít a GED Zambia. A 130 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás egyszerűsíti a helyi kereskedelmet, és további magyar cégeknek nyithat teret Afrikában.
2016.01.25
A mongol-magyar tárgyalásokon összesen 40 millió dollárról született megállapodás, ennek részeként magyar cégek újítják fel az ázsiai ország egyik legnagyobb biokombinátját. A két főváros vízművei között is megállapodás született, ami által a Fővárosi Vízműveké lehet az ulánbátori vízvezeték- és szennyvízvezeték-rendszer működtetése.