2019.10.16, Szerda
A KÉSZ Csoport lett az egyik első kiemelt magyar exportőr
Illusztráció (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

A KÉSZ Csoport lett az egyik első kiemelt magyar exportőr

magyarepitok.hu

2019.01.31. 11:18 - Antal Zsófia

A Külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében még intenzívebbé válhat az együttműködés a magyar tőkét nemzetközi piacon befektető céggel.

Hirdetés

Hazánk kiemelt exportőrévé vált a KÉSZ Csoport – derül ki a vállalat közleményéből. A Külgazdasági és Külügyminisztériummal kötött megállapodás aláírására szerdán került sor, Szijjártó Péter külügyminiszter és Vida Tamás vezérigazgató jelenlétében.

A cég az elsők között vesz részt a Kiemelt Exportőr Partnerségi Programban (KEPP). A partnerségi megállapodás célja, hogy intenzíven hozzájáruljon a már eddig is jól működő együttműködés megőrzéséhez és további ápolásához.

 

fotó: KÉSZ Csoport

Vida Tamás elmondta:

„Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportjaként több mint 2000 munkavállalót foglalkoztunk, sikeres nemzetközi terjeszkedésünket, piaci függetlenségünket és ágazatformáló szerepünket pedig az elmúlt 37 év szakmai háttere, valamint 5 külföldi országban történő jelenlétünk és számos más országba való exportunk igazolja. Büszkék vagyunk rá, hogy a KEPP részesei lehetünk.”

A KÉSZ Csoport Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportjává nőtte ki magát az elmúlt 37 évben. Sikeres nemzetközi terjeszkedése, piaci függetlensége és ágazatformáló szerepe meghatározó Magyarországon. A cégcsoport öt másik országban van jelen leányvállalattal és állandó erőforrással, ami szinte egyedülálló a magyar építőiparban. Mindezek mellett számos országba exportálnak folyamatosan, döntő többségében acélszerkezetek gyártásából és szereléséből. Fontos célkitűzésük, hogy sikeres nemzetközi tevékenységüknek köszönhetően magyar tőkebefektetőként is azonosítsák őket a piacon.

KÉSZ Zrt.Iparági hírekkülföld

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés