2024.03.29, Péntek

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az 1,578 milliárd forintos beruházáshoz az EU 1,078 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. 184 millió forintot a Belügyminisztérium önerő alapjából, a maradék összeget pedig saját forrásból fedezte az önkormányzat.

A település 95 Celsius-fokos termálvízzel rendelkezik, amelyet korábban a helyi fürdő hasznosított. Ám a létesítmény 1999-ben bezárt, a termálvíz 15 évig hasznosítás nélkül folyt ki a szabadba.

A 2014 októberében elindult fejlesztés révén hőcserélők segítségével hasznosíthatóvá tették a termálvíz energiáját a közintézmények fűtési rendszere számára. Az önkormányzati intézményekben (helyi iskola, óvoda, orvosi rendelő, művelődési ház, polgármesteri hivatal és a megyei fenntartású szociális otthon) geotermikus energia váltja ki a gázfűtést, ezzel az önkormányzat évente több mint 1 millió köbméter, mintegy 28 millió forint költségű földgáz felhasználását spórolja meg.

Emellett ismét megnyílik a Parkfürdő, ahol gyógyászati célokra használják majd a jótékony hatású termálvizet. A 40-60 Celsius fokos úgynevezett hulladékhőt pedig egy mintegy 21 ezer négyzetméteres fóliasátor és üvegház fűtésére használják majd.

Az önkormányzat az intézmények fűtése után megmaradt többletenergiát vállalkozók számára kívánja értékesíteni, elsősorban a kertészeti ágazatban dolgozó mezőgazdasági vállalkozóknak jelenthet ez a vezetékes gáz áránál lényegesen olcsóbb helyi energiaforrást.

Az önkormányzat további fejlesztéseket is tervez a rendelkezésre álló hőenergia hasznosításával, létrehoznának egy települési üvegházat, valamint egy termálenergiát hasznosító hűtőházat, amely szintén a helyi termelők áruinak versenyképességét fokozhatja.

A beruházás három új munkahelyet teremt a termálfürdő és a hőközpont működtetésével - írják a közleményben.

(mti)