Az új építmény alapterülete 30 százalékkal lesz nagyobb, a háromemeletes épület energiaellátását napelemek segítik majd.
Új uszodát építhet korábbi tanuszodája helyére Kőszeg – derült ki a TED-en közzétett feltételes közbeszerzésből. Az Építési és Közlekedési Minisztérium ajánlati felhívása egyrészt a korábbi tanuszoda bontására, másrészt ennek helyén az új uszoda felépítésére vonatkozik. Mindkét esetben a tervezés is a nyertes feladata.
Az adatokból az is kiderül, hogy az ÉKM a közbeszerzést feltételesen indította meg, így a szerződés hatálybalépésének feltétele a szerződés teljesítéséhez szükséges teljes forrás rendelkezésre állása lesz.
Az 1075 négyzetméter hasznos alapterületű uszodát a korábbi sajtóhírek szerint 2000-ben építették. A sátortetős építményt 2022-ben a koronavírus járvány miatt bezárták, ám ezután már nem nyitották újra, miután jelentős rekonstrukcióra szorult volna, mára romos állapotba került.
Az új létesítménybe egy 15x25 méteres, 190 centiméteres vízmélységű nagymedencét és egy 6x10 m-es 80 centi mélységű tanmedencét építenek a tervek szerint. A háromszintes épület hasznos alapterülete 1311,8 m2 lesz majd, a korábbi hírek szerint energiaellátását napelemek segítik.
A korábbi katonai laktanya helyén elindulhat a közművel való ellátás és a tereprendezés.
Nyolc évnyi kényszerszünet után, egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működik majd a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik – közölte a Pécsi Egyházmegye.