2024.04.18, Csütörtök

A díjnak idén két nyertese is van: a Merkbau álatl kivitelezett Pákozdi Katonai Emlékhely mellett a másik díjazott a székesfehérvári Gorkij utcában található családi ház, amely 2010-ben épült. A bíráló bizottság elnöke, Kámán Béla a magyarepitok.hu-nak a döntést azzal indokolta, a békés kertvárosi részen található épület harmonikusan illeszkedik a természetes, zöld környezetbe. A tervezők, Erdei László építész és Rapai József statikus szoros együttműködésben dolgoztak a kivitelező NBU Kft-vel. A díj átadásakor az építőmesteri, az ács-tetőfedő, az asztalos és a burkolási munkákat egyaránt méltatták.


Nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képekre!

A Fejér Megyei Építőipari Nívódíjat 2006 óta ítélik oda. A nívódíj fő alapítója az ARÉV Baráti Kör Egyesület, akik három másik szervezet - a Fejér Megyei Építész Kamara, a Fejér Megyei Mérnöki Kamara és a Fejér Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara – közreműködésével hozták létre. A kilenc fős bíráló bizottság eddig 29 munkát tüntetett ki a díjjal.

Az ARÉV Baráti Kör Egyesület közhasznú társaság, az ARÉV Holding Rt. (korábban Alba Regia Építőipari Vállalat) 2003-as megszűnése után alakult. Kiss József egykori vezérigazgató kezdeményezésére a munkanélkülivé vált dolgozók tovább ápolták az építőipari hagyományokat, ma is komoly méretű archívumot tartanak fenn. Ebből megismerhető az ARÉV egykori tevékenysége, ezáltal Fejér megye építőipari történetének jelentős része. Az ARÉV Baráti Kör Egyesület a Nívódíj mellett minden évben két napos rendezvény keretében megszervezi az Építők Napját is, ahol szakmai konferenciát, előadásokat tartanak.

(magyarepitok.hu)

(fotók: Kámán Béla, ARÉV Baráti Kör)

Galéria

Aktuáliscsaládi házakSzékesfehérvárnívódíjak