2024.10.14, Hétfő

Koji László a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta, a kormányzat decemberi csomagjában az ágazat valamennyi serkentőnek szánt javaslata megjelent: az ötszázalékos áfa, a bürokrácia csökkentése, az elektronikus építési napló egyszerűsítése és a családi otthonteremtési kedvezmény kiszélesítése.

A lakásépítési dömpingre a szakember szerint még egy-két évet várni kell, hiszen egy ingatlanfejlesztéshez össze kell rakni a finanszírozási hátteret, meg kell terveztetni és be kell jelenteni vagy engedélyeztetni az ingatlant, csak ezután jöhet az építkezés. A kormányzati ciklus végéig azonban meg lehet duplázni a 2015-ös - amúgy igen alacsony - éves újlakás-számot.

Az ÉVOSZ elnöke azt is kifejtette, a jelenlegi rossz munkaerő-ellátottság arra fogja kényszeríteni a vállalkozásokat, hogy jobban megfizessék a szakmunkásokat, különben nem találnak maguknak jó szakembert.

A szakszövetség szorgalmazza, a magyar állam kormányközi megállapodásokat kössön, melyek nyomán bizonyos építőipari szakmákban egyszerű eljárás után tartózkodási engedéllyel átlátható módon, teljesen legálisan lehetne fogadni egyéni munkavállalókat elsősorban Ukrajnából és Moldáviából.

Az elnök arról is beszélt, hogy az áfa csökkentése hozzájárulhat az építőipar kifehérítéséhez. A válság időszakában az építőiparban összesen 400 milliárdra becsült lánctartozások pedig mintegy felére csökkenhetnek.

Koji Lászlót László az M1 aktuális csatorna esti műsorában is megszólaltatták, ahol elmondta, az 5 százalékra csökkentett áfa miatt nem éri majd meg az embereknek szóbeli megállapodás alapján dolgoztatni a kivitelezőt, hanem jobb lesz írásban szerződni. Emellett az építési vállalkozókat sem fogja "versenyhátrány" érni.

Elmondta még, hogy a családtámogatási rendszer átalakításának köszönhetően megélénkül majd a lakásépítés, de a tervezőnek, a kivitelezőnek és a megrendelőnek nagyobb lesz a felelőssége, mint eddig.

(hirado.hu, mti, magyarepitok.hu)

ÉVOSZIparági hírek