A Leier támogatásával megvalósuló rendezvény a tervezőktől a kivitelezőkig minden szakember számára hasznos lehet.
November 6-án, szerdán kerül megrendezésre az az országos esemény, amely online közvetítéssel is várja az érdeklődőket a győri Széchenyi István Egyetemen. A Leier Hungária Kft. támogatásával létre jövő rendezvény megújult program keretében foglalkozik az előregyártás témájával.
Az építőanyaggyártók előregyártással kívánják hatékonyabbá tenni az építési tevékenységet. A több funkciót egyesítő megoldások megismerése a tervezőktől a kivitelezőkig, a felelős műszaki vezetőktől a műszaki ellenőrökig minden szakember számára hasznos lehet, hisz az innovatív technológia a szoros határidők és a szakemberhiány ellenére is minőségi építést biztosít.

A webinárium célja, hogy az előregyártás az építési folyamat minden tagja számára kínált előnyeit és lehetőségeit professzori előadások és megvalósult példák segítségével mutassa be. A rendezvény ehhez kapcsolódva sorra veszi az épületszerkezeteket, valamint a tervezés és kivitelezés folyamatát a magyar és a nemzetközi projektek tapasztalatai alapján.
A képzés elvégzésének és a 1,5 kamarai pont megszerzésének feltétele mindössze egy online teszt kitöltése. Ez érvényes azokra az érdeklődőkre is, akik nem a győri helyszínen, hanem az ország más pontján követik majd az előadásokat.
A téma megismerését és megoldását célzó rendezvénynek a győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusa ad otthont. A webinárium előadásai online is nyomon követhetők lesznek az ország bármely pontjáról. A közvetítés linkjét az előzetesen regisztrálók ingyen megkapják. A továbbképzés megújult tartalommal várja a szakembereket.
További részletek és jelentkezés a buildmarketing.hu weboldalon!












Nyilvános, többfordulós pályázatot írt ki Gönyű Község Önkormányzata a tulajdonában álló belterületi ingatlan értékesítésére és egy 14 lakásos társasház megvalósítására. A projekt különlegessége, hogy a fejlesztés a meglévő tervdokumentáció alapján valósulhat meg, az elkészült épület pedig helyi védettséget kap.
Milyen lesz a jövő kórháza, és hogyan lehet megújítani az örökölt egészségügyi infrastruktúrát? Ezekre a kérdésekre keresik a választ hazai és nemzetközi szakemberek a Trust Your Architect! következő eseményén, ahol a kórházépítés aktuális kihívásai és a 21. századi gyógyító környezet alapelvei kerülnek fókuszba.