A Létesítmény a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorciumának munkájával valósul meg.
Ahogyan egyre közelebb kerül az átadáshoz, úgy egyre látványosabb is lesz a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorcium által kivitelezett Nemzeti Atlétikai Központ (NAK).
Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából, este 6 órától piros-fehér-zöld színeket öltötte magára az épület.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a létesítmény ad otthont a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak. Az épület a Duna keleti partján, a város déli részén épül fel. A csepeli városrész a városfejlesztésnek köszönhetően teljesen megújul, és mindenki számára nyitott, sok zöldfelülettel rendelkező közpark lesz.
A Nemzeti Atlétikai Központ 35 000 férőhellyel várja majd a sport szerelmeseit a világbajnokságra, majd ezt követően 15 000-re csökken –a környező infrastruktúrával együtt. Az ideiglenes felső szint eltávolítása után a sportközpontban egy kör alakú terület marad, amely később megnyílik a közönség számára kikapcsolódás és szabadidős sport céljából.
Az eseményt követően a létesítmény a magyar atlétika kiemelt versenyhelyszíne és edzőközpontja lesz. A központ tehát nemcsak a versenysport, hanem a szabadidős és az utánpótlássport fejlesztésében is hangsúlyos szerepet kap. A budapestieket és a diákokat edzőpályák, futópályák, kültéri edzőterem, valamint számos egyéb sportolási és kikapcsolódási lehetőség várja majd.
A projektről részletesen IDE kattintva olvashat.
A több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkező építőmérnök és vezető számos meghatározó hazai infrastrukturális beruházás megvalósításában vállalt kulcsszerepet.
A kórházakban és más egészségügyi intézményekben nemcsak a hőmérséklet meghatározó. A levegő minősége, a páratartalom és a megfelelő légcsere hasonló jelentőségű, mégis ritkán kerül fókuszba. Pedig egy jól megtervezett légtechnikai rendszer a gyógyulás, a biztonság, a komfort és az üzembiztos működés egyik alapfeltétele.