A szerepkört immár nyolc éve betöltő elnököt első ízben 2019-ben választották újra; a közgyűlésen az elnökség is megújult.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) május 4-én megtartotta az éves közgyűlését. Az ÉVOSZ budapesti székházában szervezett eseményen további négy évre megválasztották Koji Lászlót az elnöki pozícióba.
A szerepkört immár nyolc éve betöltő elnököt első ízben 2019-ben választották újra. A mostani újraválasztása előtt beszámolt az ÉVOSZ elmúlt időszakban végzett szakmai munkájáról. A csütörtöki közgyűlés során szintén megújították az ÉVOSZ elnökségét, amelyet a közeljövőben összehív az elnök annak érdekében, hogy megválasszák az ÉVOSZ alelnökeit.
A szervezet által az esemény után kiadott közlemény szerint az elnök a következő négy év legnagyobb kihívásának a hazai építőipar hatékonyságának javítását, az építésgazdasági értéklánc szereplőinek összehangoltabb piaci együttműködését tartja, mindezekhez pedig az ágazat digitalizációját és piacvédelmét.
Az ÉVOSZ beszámolójából kiderül, a harmadik ciklusába lépő Koji László közgazdász, az ÉVOSZ egyik alapító tagja. Az ágazatban beruházó, ingatlanfejlesztő és kivitelező cégeknél is dolgozott korábban, jelenleg az Inconex Ingatlanhasznosító Kft. igazgatója. 34 éve foglalkozik a szövetség érdekképviseleti munkájával. A közlemény az elnök társadalmi tisztségeit is részletezte, eszerint jelenleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építésgazdasági Kollégiumának elnöke, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége alelnöke, a Közbeszerzési Tanács tagja.

























Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.