Mintegy 738 millió forintot különítettek el a tervre a közös magyar-román uniós projektben.
Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig).
A közlemény szerint az úgynevezett Interreg programban a Kövizig mellett a tiszántúli és a nagyváradi vízügyi igazgatóság, valamint a Bihar megyei Szalárd önkormányzata vesz részt.
A 100 százalékos támogatási intenzitású projekt összköltsége 1,9 millió euró (jelen középárfolyamon mintegy 738 millió forint), a Kövizigre ebből 550 ezer euró jut. A támogatás 80 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 20 százaléka pedig a magyar partnerek esetében hazai társfinanszírozásból biztosított - írták.
A Kövizignek 30 hónap alatt olyan gravitációs vízátvezetési nyomvonalat kell terveznie, amely képes a Sebes-Körös vízkészletének egy részét a Fekete-Körösbe vezetni úgy, hogy közben többlet jusson a Sebes-, a Kettős-, a Fekete-Körös és az országhatár által határolt területek számára.
A projekt végrehajtása során elkészül a Sebes-, a Kettős- és a Fekete-Körös közötti összekötő csatorna elvi vízjogi engedélyes terve (környezeti hatásvizsgálattal együtt), valamint a sebes-körösi vízkivételi mű vízjogi létesítési engedélyes terve.
A tervek szerint a csaknem 44 ezer folyóméter hosszúságú összekötő csatorna másodpercenként 4-6 köbméter körüli vízhozamot lesz képes végigvezetni Sarkadig. Emellett rekonstruálják a biharugrai fővízkivétel hullámtéri tápcsatornáját: a nagyobb vízbiztonság elérése és a párolgási veszteség csökkentése érdekében kotrási és burkolatjavítási munkákat végeznek.
A projekt 2027. szeptember 12-én zárul - olvasható a közleményben.
A Mapei Kft. értékelése szerint a legfrissebb statisztikai adatok már egyértelmű fordulópontra utalnak a hazai lakáspiacon. Míg az átadott lakások száma még a korábbi, visszafogottabb beruházási időszak döntéseit tükrözi, addig az építési engedélyek számának ugrásszerű növekedése egy új ciklus kezdetét vetíti előre.
Július végi beadási határidővel tervpályázatot írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium a hévízi gyógyfürdő és kórház komplex fejlesztésére. A feladat három nagyobb ütemben: a tófürdő épületeinek részleges lebontása, felújítása, új épületek tervezése, a Szent András kórházhoz kapcsolódó építmények és funkcionális egységek rendezése, és turisztikai attrakciók megtervezése.