2024.03.28, Csütörtök

Háromszáz új hazai sportingatlan épült, és közel ötszáz újult meg a társaságiadó-kedvezményre (TAO) épülő sporttámogatási rendszer 2011-es bevezetése óta. A TAO-nak köszönhető pénzekből összesen 119 milliárd forint jutott utánpótlás-nevelésre.

Az adatokat Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár ismertette kedden az "Egy nap az utánpótlásért" címmel rendezett konferencián, a budapesti Syma Rendezvényközpontban.

Az állami sportvezető további eredményként említette meg, hogy a TAO-ban érintett öt látvány-csapatsportágban - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong - az elmúlt négy évben 35 százalékkal, 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma, s a növekedés elsősorban az utánpótláskorú sportolók területén jelentős.

Kozmann György kitért arra is, hogy a 2011/12-es időszakban 33,5 milliárd, 2012/13-ban 43 milliárd, 2013/14-ben 55 milliárd forintnyi támogatás áramlott a magyar sportba a TAO-n keresztül, s ez utóbbi szám még növekedhet, hiszen a 2014-ben véget ért időszak elszámolása még nem zárult le. Szavai szerint a legutóbbi időszakban, 2014/15-ben 50 milliárd forint érkezése már biztos, de a végső összeg ennél nagyobb lesz. A kétszeres olimpiai bronzérmes kenus megjegyezte azt is, hogy ezekből a pénzekből 2011 óta összesen 119 milliárd forint jutott utánpótlás-nevelésre.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon által támogatott konferenciát az utanpotlassport.hu szerkesztősége rendezte.

(mti)

(kép: kesport.hu)