A bontási munkák során részletesebben is fény derült az évtizedes problémákért felelős geotechnikai és hidrogeológiai okokra; a víztelenítés megvalósításán dolgozik jelenleg a Swietelsky Vasúttechnika Kft.
Már folyamatban van a töltés helyreállítása a 20-as számú vasútvonal Veszprém és Ajka közötti szakaszán. A 2024 decemberében lezárt, 150 méteres szakasz helyreállítását a GYSEV Zrt. és a MÁV Pályaműködtetési Zrt. megbízásából február elején kezdhette meg a Swietelsky Vasúttechnika Kft., majd március elején már a töltés bontásáról számolhattunk be.
A lapunkhoz eljuttatott összegzés szerint a kivitelezés az előkészítés után a vasúti kábelek kiváltásával és új nyomvonalra helyezésével haladt előre. A meglévő felsővezetéki oszlopok bontása és a kábelek áthelyezése után, február végén kezdődött meg a töltés elbontása, lépcsőzetes kialakítással.
A kedvező időjárásnak és a jól szervezett kivitelezésnek köszönhetően a nagymennyiségű földmunka mindössze 10 nap alatt lezajlott. Ez körülbelül 15 ezer köbméter föld megmozgatását jelentette.
A beszámolóban kiemelték, ilyen mértékű feltárásra és bontási munkára ezen a helyszínen nem volt példa azóta, hogy több mint 100 éve megépült a vasútvonal Ajka és Veszprém között. A bontás során egy jelentős, a korábban a pályaszakasz lezárására okot adó geotechnikai probléma is igazolásra került: az altalajban megtalálták a csúszólapot, amely egy olyan térbeli felület, ahol a nedvesség miatt fellazult földrétegek egymáson könnyen el tudnak mozdulni.
A vizsgálatok során kiderült, hogy az átázott és nedvességre érzékeny agyagrétegek az évtizedek során egymáson elcsúsztak, ami hosszú távon a töltés lassú elmozdulásához vezetett. Nagy valószínűséggel ez állhatott a korábbi években tapasztalt mozgások hátterében is.
A helyzet pontos feltárása és kezelése érdekében folyamatos egyeztetés zajlott a megrendelővel, tervezővel, és további bontási munkákat végeztek, amelynek eredményeként minden, a kivitelezés során feltárt problémás talajréteget eltávolítottak.
Ezt követően indulhatott el a kivitelezés következő jelentős szakasza, a víztelenítő rendszer kiépítése, amely jelenleg is folyamatban van. Ennek célja, hogy a korábban elbontott töltés alatt, mintegy 8 méter mélységben csökkentsék a talaj víztartalmát.
A megvalósítás során három helyszínen 10–11 méter mély aknákat építenek, emellett közel 150 darab kavicscölöp készül, amelyeket irányított fúrásokkal kötnek össze. Az aknákban összegyűjtött vizet átemelő szivattyú segítségével vezetik el, így a töltés alatti réteg is hatékonyan vízteleníthető.
A víztelenítő rendszer elkészülte után kezdődhet meg a 8–9 méter magas töltés felépítése, amelyet rétegenként, alapos tömörítéssel alakítanak ki.










































Többek közt egy helyközi tömegközlekedési csomópont és egy új gyalogos híd előkészítéséhez, valamint egy alagút és két közeli út felújításához keresi a tervezőt az ÉKM.
A M2-es metró meghosszabbításának és a HÉV-vonalak modernizálásának terveit készíti el a FŐMTERV vezette konzorcium.