A Swietelsky Vasúttechnika kivitelezésében zajló projektben több emelet mélységben kell újjáépíteni mindent, hogy a pálya végül új vágányt kaphasson.
A vasúti pálya bal oldalán február végén befejeződött a vasúti kábelkiváltás a Veszprém és Ajka közötti 20-as vonal lezárt pályaszakaszának helyreállítása során. A Swietelsky Vasúttechnika kivitelezésében zajló projektről a MÁV-Csoport vezérigazgatója tett közzé Facebook-bejegyzést, amely a kábelkiváltást számokban is részletezte. „Mintegy 230m hosszban GSM-R optikai kábeleket, valamint 380m hosszban egyéb vasútüzemi kábeleket érintett a kiváltás, illetve új nyomvonalra helyezés” – írta Hegyi Zsolt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium fejlesztésében ezt követően a kivitelező megkezdte a vasúti töltés bontását. „A bontási munkák során mintegy 13 ezer m³ földet emeltek ki, amelyet ideiglenes depóban helyeztek el” – árulta el a vezérigazgató.
A munkálatok a jövő hét második felétől a víztelenítő rendszer építésével folytatódnak.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Veszprém és Ajka közötti vasútvonal lezárt pályaszakaszának helyreállítása február elején kezdődhetett meg. A szóban forgó 150 méteres szakaszon az elégtelennek bizonyuló vízelvezetés hatására a pályaromlás felgyorsult, és 2024. decemberében le kellett zárni vonalat.
A leginkább érintett 150 méter hosszú szakasz oly mértékben károsodott, hogy mintegy kilenc méter magas (valójában „mély”) műtárgyat kell megépíteni, és többezer köbméter földet kell megmozgatni. Ezt a körülményt Hegyi Zsolt a mostani posztjában is megerősítette: „Az Ajka és Veszprém közötti, 20-as számú vasútvonal szakaszán több emelet mélységben kell újjáépíteni mindent, hogy a pálya végül új vágányt kaphasson.”
Az Almásfüzitő – Komárom vasútvonal fejlesztését és a 100-as vonal Városliget elágazás – Kőbánya-Teher szakaszát is a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. nyerte. Megszólalt az ügyvezető.
Hosszú évek óta várt beruházás indul el a HEDO kivitelezésében, amelynek nyomán egy mindössze 5 km/órás lassújelet oldanak fel Pesterzsébet és Csepel között.