A korábban elhagyatott terület a City Pearl lakópark-iroda-kereskedelmi célú vegyes beruházásban éled újjá, melynek munkálataiban a speciális mélyalapozó HBM is fontos megbízást kapott.
A kilencedik kerületben, a Soroksári úton megvalósuló City Pearl fejlesztés fontos állomásaként eredeti formájában építették újjá a Közvágóhíd terület egykori fogadóépületét - derül ki a beruházó Polat sajtótájékoztatójából. Mint írják, a szigorú műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, korhűen visszaépített épületben egyelőre a lakópark értékesítési irodája kap helyet.
Az egykori Közvágóhíd többhektáros alapterülete fontos ipari városrész volt, amely azonban a huszadik század végére minden tekintetben funkcióját vesztette, elhagyatott, lepusztult lerakat-raktár területté vált. A sok évtizedes gazdátlanság következtében a telken található épületek jelentős része életveszélyessé, menthetetlenné vált.
A City Pearl projekt során ezt tervezik a beruházás részeként orvosolni: a résztvevők szándéka az, hogy az elkészült projekt megidézze a terület korábbi jelentőségét az emblematikus részek megtartásával, felújításával.
Ennek a szándéknak első megvalósult állomásaként adták át a kivitelezők a romos állapotból újjáépített egykori fogadóépületet, amelyet az értékesítéssel foglalkozó munkatársak vehetnek most birtokba. Mint korábban beszámoltunk róla, a City Pearl projektben kivitelezőként a speciális mélyépítésben a hazai piacon is elismert HBM Soletanche Bachy Kft. is megbízást kapott.
A fogadóépületet ünnepélyes megnyitón adták át a Polat-cégcsoport ügyfelei, a beruházás és az ingatlanok iránt érdeklődő befektetők jelenlétében, ahol a korabeli képeket és az azokból összeállított tárlatot is megtekinthették a résztvevők. A szervezők nyílt napot is terveznek minden érdeklődő számára, aki kíváncsi, milyen volt az élet a Közvágóhídon, és hogyan újul meg a terület.
A City Pearl projekt során egy ipari műemlékvédelmi régiót megújítva-megőrizve látnak el új funkciókkal. Korábbi mészárszékek, hentesek és mészárosok helyén zöld felületek, kávézók, éttermek, szállodák, irodák, illetve üzletek épülnek, de a helyszín értékeit megőrzik – derül ki a közleményből.
A jelentős mértékű beruházás első ütemében 341 lakást, 7 irodát, 311 parkolót, 356 kerékpártárolót és 123 tárolóhelyiséget adnak át a tervek szerint 2024 tavaszán. A második ütemben 336 lakás, 10 üzlethelység, 298 parkoló, 351 kerékpártároló és 124 tárolóhelyiség készül el várhatóan 2025-ben.
A fejlesztés tekintetbe veszi a megújuló városrész valamennyi infrastrukturális igényét, így a parkolóknak mélygarázstereket is építenek az épületek alatt, melyekben összesen közel 2000 autó állhat majd meg a beruházás befejeztével.
A City Pearl központi eleme lesz a szintén megőrzött és projekt részeként ugyancsak felújítás előtt álló emblematikus víztorony. Az eredeti formájában őrzik meg a kapukat kétoldalról díszítő jól ismert szobor alakokat is. A Közvágóhíd várostörténeti jelentőségét mindemellett további épülethomlokzatok műemléki visszaépítésével idézi meg a beruházás.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.