Drónok, 3D modellek és BIM segíti a GED Afrika projekten dolgozók munkáját.
Afrikai hőségbe invitálta nézőit a Duna Group új videójában, ahol a Kongói Demokratikus Köztársaságból nézhettük meg a Duna Aszfalt GED Africa-projektjének helyszínét és ismerhettük meg az ellenőrzések működését.
Kangúr Márk nemzetközi projektkoordinátor, illetve a GED Afrika projekt műszaki képviselője, valamint Vass Imre, a Duna Aszfalt BIM termelési vezetője mutatta be a Duna Group afrikai projektjét. Mint tőlük megtudhattuk:
„A kongói oldalon több, mint 600 ember, a zambiai oldalon legalább 400 ember vesz részt az építkezésben.”
Drónokkal végzik a geometriai felméréseket, amelyek akár Budapestről is élőben nyomon követhetők. Ebből világosan látszik az ütemtervhez való igazodás mértéke is.
„Bár Európában ez jól ismert technológia, ebben a régióban ez teljesen új. A BIM-et a Kongói Demokratikus Köztársaságban e projekten használják először” – mondta el Kangúr Márk.
A Duna Aszfalt kollégái pedig küldésüknek tekintik, hogy a technológia bemutatása mellett a tudást is átadják a helyi szakembereknek. Hiába a 7 ezer kilométeres távolság, az ottani szakemberekre is kollégákként tekintenek a vállalatnál.
A köszöntőt mondó Fónagy János immár 30 éve állandó résztvevője az ágazat csúcstalálkozójának, amely 9 éve a teljes közlekedési szakma találkozója is egyben. A rendezvényen a közlekedési miniszter is részt vett: Vitézy Dávid többek közt az M1-es beruházás folytatásának lehetőségéről is kifejtette a kormány álláspontját.
A Les Compagnons du Devoir a céhes képzés sokszázéves hagyományát tartja fenn: Franciaország különböző városaiban tölthetnek vándoréveket a tanulók és válhatnak szakmájuk mesterévé. Az ÉVOSZ segítségével magyar diákokat is várnak a programra.