2024.03.28, Csütörtök

A Közbeszerzési Hatóság sajtóközleményben számolt be idei ellenőrzési munkáiról. A 2015-ben életbe lépett új közbeszerzési törvény és a kapcsolódó kormányrendelet alapján ugyanis a szervezet ellenőrzi a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések teljesülését, valamint módosításukat is.

A közlemény szerint a hatóság idén közel félszáz szerződést vizsgál majd át.

Az idei ellenőrzési tervben több mint harminc szerződés szerepel, s ehhez jönnek még a közérdekű bejelentésekből, valamint a módosításokat bejelentő hirdetmények felülvizsgálatából származó ügyek. A hatóság ezidáig 38 közbeszerzési eljárás felülvizsgálatát indította el, és helyszíni szemlével egybekötve ellenőrzi az adott beruházás műszaki, jogi, közbeszerzés-szakmai körülményeit, akár a beépített anyagok, eszközök minőségének részletes vizsgálatát is magában foglalóan.

A megindult eljárások közül kiemelhető az M4 autópálya – mint különösen nagy értékű beruházás – egyes szakaszainak kivitelezését érintő vizsgálat, amelynek nyomán a Közbeszerzési Hatóság már két büntetőeljárást is kezdeményezett. Az eljárás várhatóan az év első felében zárul.

A feltárt ügyek másik csoportjába a közbeszerzési törvény megsértése tartozik, itt már két esetben is jogorvoslati eljárás indul a Közbeszerzési Döntőbizottságnál: a Semmelweis Egyetem Korányi-projektje, valamint a Szeged-Algyő vízközmű-beruházás kivitelezése kapcsán további iratbekérések, szakértő kirendelések, helyszíni ellenőrzések várhatók.

(magyarepitok.hu)

GazdaságKözbeszerzési Hatóság