2019.03.21, Csütörtök

Lindab: mindenkit utolér a gépi szellőztetés!

Hegedűs Gergely

2016.04.08

2019-től a középületeknél, 2021-től minden új épületnél kötelező lesz a gépi szellőztetés. A Lindab Kft. máris érzi a növekvő keresletet, és meg is tette a szükséges lépéseket: nyolc új központja bemutatóként, raktárként és tanácsadó helyként is szolgál.

Új központokat létesít a légtechnikai rendszereket gyártó Lindab Kft. A cég honlapja szerint a fejlesztés célja, hogy a lakásokat, irodákat, vagy üzemi egységeket építő vállalkozások számára könnyebben elérhetővé váljanak a gépi szellőztető megoldások. A lépést az indokolja, hogy az új épületenergetikai előírásban jóval szigorúbb elvárások lesznek a szellőztetéssel kapcsolatban.

A Lindab viszonteladóinál mostantól nyolc városban (Debrecenben, Szegeden, Orosházán, Kiskőrösön, Jászberényben, Szekszárdon, Székesfehérváron és egy további, még kijelölésre váró dunántúli helyszínen) nyílnak úgynevezett pioneer központok. A helyt adó kereskedések üzletei a termékeknek bemutatóhelyet és raktárt biztosítanak a szaktanácsadói szolgáltatás mellett.

A cég légtechnikai megoldásait eddig elsősorban a nagyobb, egyedi projekteknél alkalmazták. „Azonban a piac változik, és egyre nagyobb a kereslet a lakások, valamint a kisebb irodahelységek, szolgáltató helyek, műhelyek és szerelőcsarnokok gépi szellőztetésére”- idézte a közlemény Sulyok Andrást, a Lindab Kft. magyarországi vezetőjét. ”Ezekre kívánunk reagálni az épületgépész szakemberek által előszeretettel látogatott szakkereskedésekben.”

A trendváltozás részben az épületenergetikai szigorításokra vezethető vissza: 2019-től ugyanis a középületek, míg 2021-től minden új építésű épület esetén kötelezően előírják a gépi szellőztetés beépítését.

Mindez azért szükséges, mert a vonatkozó jogszabályok korszerű nyílászárók beépítését írják elő minden lakóépület esetén. Ugyanakkor a jól szigetelő ablakok és ajtók miatt megnő a szellőztetési igény. A nyílászárókkal való szellőztetés viszont pazarlás, hiszen nyáron a légkondicionáló berendezés hűtött, télen pedig a szoba fűtött levegője illan ki az ablakon. Továbbá beszáll a por és a pollen is, így a belső légszennyezettség megnő. Mindez a gépi szellőztetés alkalmazásával megelőzhető, mivel a speciális, hőcserélős eszközöknek köszönhetően előmelegített, vagy éppen hűtött, egyúttal friss levegő juttatható be az épületekbe.

A Lindab Kft. vezetője úgy fogalmazott, a gépi szellőztetőrendszerek beépítése nem csak kötelezettség, de egyúttal lehetőség is az otthonok fenntarthatóbbá és olcsóbbá tételére. A legújabb hővisszanyerős gépi szellőztetőrendszerek hatásfoka ugyanis megközelíti a 90 százalékot, tehát az elhasznált levegő szabadba juttatása alig jár energiaveszteséggel. Ennek köszönhetően a gépi szellőztetőrendszerek révén jelentősen csökkenthető az épületek téli fűtési, és nyári hűtési energiaigénye.

A világszerte 32 országban jelen lévő Lindab cégcsoport légtechnikai rendszerekhez (szellőztetés, klíma, akusztika, tűzvédelem) és könnyűszerkezetes épületekhez fejleszt, gyárt és értékesít termékeket és összetett megoldásokat. A termékpalettája magába foglalja a Lindab komponens termékeket: ereszcsatornák, fémlemez tetők, ipari tető- és falburkolatok, valamint komplett integrált rendszerek – födém, tetőfelújítás, falváz rendszerek, Z-C-U gerendák, SBS kisépület rendszerek. A Lindab Kft. a Lindab Group leányvállalataként 25 éve van jelen Magyarországon.

(lindab.hu)

 

Iparági híreképületgépészetLindab