A fejlesztés az Euro Generál Zrt. és a Fodor Építőipari Kft. konzorciumában valósult meg.
A tatabányai tankerület történetének eddigi legnagyobb beruházásaként átadták a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmánd 2,1 milliárd forintból felújított általános iskoláját - közölte a tankerület igazgatója. A fejlesztés az Euro Generál Zrt. és a Fodor Építőipari Kft. konzorciumában valósult meg.
Vereckei Judit tájékoztatása szerint a 2017 óta zajló fejlesztés részeként a régi épület gépészeti, villamossági felújítása és fűtéskorszerűsítése mellett
A Nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában 300 gyereket oktatnak. A 2,1 milliárd forintos felújítási költségből 1,2 milliárd forint a magyar állam támogatása, 750 millió forint uniós forrásból származik, 182 millió forint a település önrésze.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.