2024.12.22, Vasárnap

A 2014-2020-as uniós költségvetési időszak közúti, vasúti, gyorsforgalmi beruházásait egy tavaly év végén megjelent kormányhatározat rögzíti. 

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) együttes támogatásainak keretében többek között megépül az M30-as Miskolc-országhatár között, az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu között, megvalósul az M2, 2x2 sávossá bővítése Budapest-Vác között, a szolnoki vasútállomás korszerűsítése, az új komáromi híd kiépítése, a 21-es sz. főút korszerűsítése Szurdokpüspöki-Bátonyterenye között és a 251-es sz. főút fejlesztése Maklár-Andornaktálya között.

Az európai uniós forrásokon felül a központi költségvetés terhére 2014-2020 között további 750 milliárd forint jut infrastruktúra fejlesztésre. 217 km hosszan épülnek gyorsforgalmi utak, így 2020 végére 2x2 sávon gyorsan, biztonságosan érhetjük el Sopront, Szolnokot, Békéscsabát, 170 km-en pedig korszerűsítjük a közúthálózatot, a burkolaterősítések mellett négysávosítást is végzünk például a 471-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszán és a 405-ös főút Újhartyán-Albertirsa között, valamint folytatjuk a Győr keleti elkerülő építését. A beruházások előkészítésére, illetve az építésre 2015-ben 11 milliárd forintot, 2016-ban 13 milliárd, 2017-ben 13 milliárd, 2018-ban 273 milliárd, 2019-ben 350 milliárd, végül 2020-ban 90 milliárd forintot biztosít a költségvetés.

Ajánljuk még