Médiapartnerként testközelből tapasztalhattuk meg, hogy mennyi pozitív folyamatot tud beindítani a megfelelő kommunikáció az építőiparban. Többek közt ezeket is bemutatjuk a tavaszi magazinunkban!
Sokmilliós kárt okozó ütközések egy épület kivitelezésénél, nem megfelelően előkészített projektek, a munkaerőpiaci igényeket figyelmen kívül hagyó szakképzés az egyetemeken? Mindegyik problémával foglalkozik a Magyar Építők most megjelent tavaszi magazinja, és a megoldással is.
Ugyanis mindhárom kiragadott példának ugyanaz az orvossága: a kommunikáció!
Ez az a „szer”, amely a médiatámogatásunkkal megrendezett IDEA 2018 Konferencián és az Ybl Szakmai Napon is kiváló eredményekkel kezdett el működni.
A tavaszi számunkat elolvasva a kommunikáció számos további asznával szembesülhetünk: ahogyan a fiatalok körében népszerűbbé teszi az építőipart; ahogyan az értékeket felmutatva erősíti a szakma önbecsülését; vagy épp ahogyan nemzetközi sztárelőadók által hoz új irányokat a hazai szakembereknek.
Az újságot a Lapker országos hálózatának újságárusainál meg tudja vásárolni.
Emellett meg is rendelheti az alábbi feltételek mellett:
Adatait kizárólag az Ön előfizetésével kapcsolatos ügyintézéshez használjuk fel.
Rendelje meg a MAGYAR ÉPÍTŐK magazin éves előfizetését 3.800 Ft + postaköltség 1.575 Ft értékben. (Az árak az 5%-os áfát tartalmazzák.)
A megrendeléséhez visszaigazoló e-mail-ben díjbekérőt küldünk. Kérjük, ez alapján utalja át az előfizetés díját! Amint regisztráljuk a befizetést, levélpostai küldeményként feladjuk a számlával együtt az Ön által megadott szállítási címre.
Az új szabályozás összecseng azzal a követendő nyugat-európai mintával, amelynek során egy kevésbé magas, de a kapacitásokhoz igazított, és évről évre egyenletes volumenben ütemezi be az állam a nagyértékű építési beruházásait.
A háborúval terhelt időszak egy lehetőséget is teremt arra, hogy jelentősen növeljük az iparág fenntarthatóságát.