Az atlétikai centrum kivitelezésére már idén kiírják a közbeszerzést, folytatódik a szabadidő- és kondiparkok építése.
Jégcsarnok és versenyuszoda felépítésére adott be pályázatot csaknem hárommilliárd forint értékben a nyíregyházi önkormányzat. A hírt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kovács Ferenc polgármester sajtótájékoztatón jelentette be a nyírségi nagyvárosban.
A hároméves program részeként a 2,1-2,4 milliárd forint közötti összegből felépítendő uszoda a nemrégiben felújított Continental Aréna mellett kapna helyet. A részben TAO-s (társasági adókedvezmény) pénzből finanszírozott beruházással Nyíregyházának nemzetközi vízilabda-mérkőzések lejátszására alkalmas uszodája lesz. A fejlesztésből pedig az úszó verseny- és utánpótlássport, illetve a szabadidősport is profitálna.
Kovács Ferenc közölte, a tervek szerint nettó 450 millió forint ráfordítással egy jégcsarnok is felépülne a belváros szélén.
A polgármester kitért arra, hogy a város az itt működő cégektől eddig összesen 300-350 millió forint TAO-s pénzt kapott a fejlesztéshez, viszont az éves TAO pénzek hét-nyolcszorosát kell beszerezni az idén és jövőre.
Szintén ebből a forrásból finanszírozza az önkormányzat a helyi tornatermek felújítását, valamint pályázati támogatásból folytatná a szabadidő- és kondiparkok építési programját. Szabó Tünde ezzel kapcsolatban elmondta, erre a célra idén 1,5, jövőre pedig 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre a helyhatóságok számára. Nyíregyházán a meglévő tizenhárom kondipark mellé további tízet szeretne felépíteni az önkormányzat.
Kovács Ferenc a sajtótájékoztatón kitért arra, várhatóan novemberben kiírják a pályázatot a Tiszavasvári úton lévő, a volt NYVSC-pálya helyén létrehozandó atlétikai centrum kivitelezésére, a munkálatokat pedig a tervek szerint 2017 végére fejeznék be. A Modern Városok Program keretében induló fejlesztés mintegy hárommilliárd forintból valósul meg.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.