Rövid időn belül a Tisza felett kettő, a Duna felett egy új hidat avatnak fel a Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló projektekben.
A hagyományos hordógurítással felavatták az M4-es gyorsforgalmi úton épülő Tisza-hidat Tiszapüspöki térségében. A létesítmény a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével és az alvállalkozó A-Híd Zrt. közreműködésével valósul meg az M4-es Szolnokot elkerülő szakaszán.
A 758 méteres szerkezeti hosszúsággal épülő új Tisza-hídról legutóbb akkor számoltunk be, amikor elérte a végleges helyét a hídszerkezet, ezzel lezárult a betolás. A mostani ceremóniában a hordó átgurítása a hídon a létesítmény felavatását jelenti, és abból a hiedelemből ered, hogy aki elsőként megy át a hídon, azt balszerencse éri.
A pénteki eseményen Povázsai Pál, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője azt hangsúlyozta, különlegessé tette a projektet, hogy nem egy nulláról induló, hanem egy korábban befejezetlen beruházást kellett kivitelezni: „Ez nem egyszerűsítette, hanem bonyolultabbá tette a dolgunkat" - fogalmazott Povázsai Pál.
Varga Antal, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja örömét fejezte ki, hogy egy hónapon belül a második hordót guríthatják át a Tisza felett az A-Híd Zrt.-vel közösen – utalva a tiszaugi M44-esen létre jövő híd hasonló eseményére, amelyről októberben számoltunk be. „Két Tisza-híd megépülése ilyen rövid időn belül országos szinten is jelentős, hiszen a magyar hídépítés történetében rég volt példa ilyenre.” Hozzátette, az ország egyik leghosszabb hídja épült meg, amelynek felvezető, ártéri hídjait a Duna Aszfalt, míg a mederhídját az A-Híd építette meg. Arra is kitért, hogy hamarosan egy újabb hordógurításra is sor kerülhet, miután Budapesten a Déli összekötő vasúti híd második hídján jövő héten várható ugyanez a ceremónia.
Orosz Károly, A-Híd Zrt. ügyvezető igazgatója azzal együtt, hogy elismerte a félbehagyott projekttel járó nehézségeket, a szakmai kihívás szépségét is kiemelte: „Akik részt vehettek benne, azoknak ez egy jutalom, hiszen rajtunk kívül keveseknek van arra lehetősége, hogy egy ilyen munkában mérjék meg a tudásukat."
Az M4-es Szolnokot elkerülő szakaszát Abony és Törökszentmiklós között két alprojekt során hozzák létre. Az első (nyugati) szakaszt mintegy 19 kilométeren a Colas Közlekedésépítő Zrt., a Colas Hungária Zrt. és a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi; míg a szóban forgó hidat is tartalmazó második szakaszt 18 kilométeren a Duna Aszfalt Zrt.
A nyugati 90+859 és a 109+460 kilométerszelvény közötti részen a Duna Aszfalttal kötött szerződés értelmében egy 3 kilométeres szakaszon és kapcsolódó elemein a SWIETELSKY Magyarország Kft. dolgozik: itt augusztusi fotóriportunkban már az aszfaltozásról számoltunk be.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.