A Ferropatent uniós támogatással fejleszt, a magasabb feldolgozottságú termékekkel új piacokra lép be.
Több mint 800 millió forintos beruházással bővíti kapacitásait és egyik üzemcsarnokát a szekszárdi Ferropatent Zrt. A fém és acéltermékek kereskedelmével, illetve feldolgozásával foglalkozó társaság a GINOP 366 millió, illetve 37 millió forintos támogatásával valósítja meg a fejlesztéseket.
A magyar tulajdonú vállalat közleménye szerint az egyik projekt a magasabb feldolgozottságú acélipari termékek előállításához bővítette a kapacitást.
Ennek eredményeként a cég képes lesz a jelenleginél szélesebb termékskála előállítására, és el tud érni új célcsoportokat, elektronikai és autóipari cégeket, a környező országok piacain is megerősítheti szerepét.
A másik projektben a cég telephelyén 1200 négyzetméterrel, mintegy kétszeresére bővítik III. számú csarnoképületet, és például vékonyabb lemezek megmunkálására alkalmas CNC élhajlító berendezést szereznek be.
Az 1992-ben alapított, 90 embert foglalkoztató vállalkozás 2017-ben 68 752 tonna acélterméket forgalmazott. Kínálatukban megtalálhatóak a hideg- és a meleg tekercsek, lemezek, hasított szalagok. Csöveik, zártszelvényeik mellett elérhető náluk a lapos-, négyzet- és köracélok széles választéka, valamint a profilok és az idomacélok teljes méretskálája.
A Ferropatent Zrt. tavaly 14 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 469 millió forint volt. Idén az előző évihez hasonló nagyságrendű árbevételre számítanak.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.