A Baranya megyei fürdőhely folyamatosan újul meg – most a szaunavilágot is magába foglaló II. épületet adták át, de újabb medencefelújítások és csúszdaépítkezések várhatóak.
Korábban többször beszámoltunk már arról, hogy a harkányi gyógyfürdő jelentős többütemű rekonstrukción megy keresztül. Miután többek között 2016-ban átadtak egy csúszdaparkot, most teljes külső-belső felújításon esett át a Pécstől délre fekvő település fürdőjének egy része.
Ebben a szakaszban mintegy egymilliárd forintból összesen 4900 négyzetmétert restauráltak. A mai hivatalos átadó után ebből 3000 négyzetméter már a vendégek élvezhetnek. A megújult tömb földszintjén egy teljes wellness-részleget kialakítottak, számos szaunával. Megújult az étterem, lifteket szereltek fel és modernizálták a vizesblokkokat is. Az emeleten átadtak egy tornatermet és 120 nyugágyat helyeztek el a pihenőterekben.
A most átadott beruházás kevesebb, mint egy éve, 2018 júliusában rajtolt el és nem az utolsó a Harkányt érintő fejlesztések sorában. Az állam a tavalyi év végén mintegy 3,3 milliárd forintnyi forrást biztosított újabb fejlesztésekre, mely összesen 3 év alatt válik elérhetővé.
A következő projekt várhatóan idén ősszel kezdődik meg: a hármas medence rekonstrukciója már néhány hónapon belül elrajtolhat. Ezt követően egyebek mellett újabb csúszda- és medencefejlesztések indulhatnak el.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.