A harkányi fürdőben a korábbi években több felújítást és bővítést is végeztek, az új beruházás keretében pedig egy medencecsarnokot és egy gyermekrészleget építenek meg.
Több mint hárommilliárd forint értékben indulhatnak fejlesztések a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben a kormány támogatásával – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból. Az újonnan megvalósuló fejlesztés keretében egy medencecsarnok építését, valamint egy gyermekbirodalom kivitelezését tervezik.
A kormány a turizmus regionális fellendítése érdekében a tervezett beruházásokra 2019-ben 500 millió forint, 2020-ban 1,5 milliárd forint, 2021-ben 1,3 milliárd forint értékben biztosít forrást.
A harkányi fürdő a korábbi években több beruházáson is átesett. 2016 nyarán egy 200 millió forintos fejlesztés keretében hét különböző csúszdával és dunai homokkal feltöltött strandrésszel bővült a létesítmény.
A tavalyi évben egy szintén állami, egymilliárdos támogatás segítségével a fürdőben teljes belső és külső felújítást végeztek. Ezek között szerepelt többek közt a fürdő kettes épületének tetőrekonstrukciója, egy gyermekfürdő-részleg kialakítása, valamint a már meglévő szaunarészleg további bővítése.
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.