A beruházás során az idősek otthona mellett családi otthont és hajléktalanszállót is kialakítanak.
Megkezdi a Szociális és Gyermekjóléti Intézet felújítását és bővítését az F-Építő Generál Zrt. Érden. A beruházás több mint 3 milliárd európai uniós finanszírozásból valósul meg. A szükséges bontások után az első ütemben egy két emelet magas új épületszárnyat alakítanak ki több mint 3500 négyzetméteren.
Az intézetben helyet kap:
Az első ütemben elkészült új létesítmény használatbavétele után, a második ütem keretében megkezdődik a régi épület restaurálása is. A tereprendezési munkák magukba foglalják a kert, a játszótér, a kerítés, valamint a kerti tároló és a parkolók kialakítását is. Ezek mellett 1 teher-, 2 személy- és 2 ételliftet is kialakítanak a kivitelezők. Az objektum ezen részén egy 51 férőhelyes hajléktalanszállót fognak üzemeltetni.
Közműcsatlakozások tekintetében fontos, hogy a tervezett épület ellátását részben a meglévő bekötésekről, részben pedig bővítésekkel kell megoldani. Ennek megfelelően a szennyvízelvezetéshez a már meglévő közműbekötések kerülnek felhasználásra, míg a vízellátáshoz új bekötés készül.
A három épületben húsz lakást alapítanak ki; a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.