Újabb videót mutatott be a kivitelező Épkar Zrt. a II. ütem felújítási munkálatairól.
Jó ütemben halad az ELTE Márton Áron Kollégium és Szakkollégium épületének teljeskörű rekonstrukciója a főváros III. kerületében. Az Épkar Zrt. közösségi oldalán közölt legújabb videójában látható, ahogy az „A” épületbe beemelik a légtechnikai berendezéseket.
Mint arról mi is beszámoltunk, legutóbb júniusban a „C” épületről készítettek látványos kisfilmet, amely ezen a linken tekinthető meg. A tető fedése már akkor 95 százalékban elkészült és a napelemek is felkerültek az épület tetejére.
A projekt második ütemében a sportolást, a közösségi életet elősegítő fejlesztések kapnak hangsúlyt, színpadot is építenek, továbbá elvégzik
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.