A gimnázium és a technikum épületeiben is már a szakipari munkálatok zajlanak, az uszodában pedig a helyükre kerültek a szendvicspanelek a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciumi együttműködésének köszönhetően.
Jó ütemben haladnak a munkálatok Tóth Tibor Gábor projekt igazgató (WHB) és Bálint Zsolt főmérnök (LATEREX) irányítása alatt a Dunakeszi Diáknegyedben. A 123 ezer négyzetméter alapterületű beruházásban az alábbi hét épületből álló komplexum valósul meg:
Mindezek mellett az iskolaudvaron két gumiburkolatú sportpályát építenek, valamint a megfelelő közlekedés érdekében az infrastruktúrát is megteremtik: az épületegyüttes autóval három irányból is megközelíthető lesz, elsősorban egy újonnan megépülő északi összekötő útról. Létrehoznak egy 300 férőhelyes parkolót és kerékpártárolókat is, továbbá a gyepesítés mellett csaknem 400 fát és több ezer cserjét ültetnek, pihenőkkel, padokkal, kerti sétányokkal kiegészítve.
A gimnázium épületénél befejeződött a gipszkarton falak zárása és számos egyéb munkafolyamat: többek közt a gépészeti alapszerelések és a középső lépcsőház (észak-nyugati) szerkezete is elkészült. Mindezek mellett itt folyamatban van a kábelezés, az ács- és bádogos munkák, valamint a gépészeti udvarokban a felületek színezése. A második emeleten a festési munkálatok és a vizesblokkok burkolása elkezdődött.
A gimnázium sportcsarnokánál befejezték többek között a külső állványok építését, az ajtótokok elhelyezését, a gépészeti csövek szigetelését, a függönyfalak elhelyezését és az esővíz elvezetés kiépítését. Mindezeken túl sok szakipari munka zajlik még párhuzamosan a leendő multifunkcionális sportcsarnokban. Ezek közé tartozik a külső nyílászárok elhelyezése, a csarnok légtechnikai szerelése, az állmennyezet előkészítése, a spalettázás, a festési munkák, a földszinti öltözők burkolási munkái és a homlokzati szigetelés.
A technikum esetében szintén számos munkafolyamat lezárult már, így mostanra beépítették a földszinti homlokzati nyílászárókat, illetve befejeződött az első emeleti gipszkarton falak zárása, a belső oldali állvány építése és az első emeleti aljzat készítése. Ugyanakkor itt folyamatosan zajlik az elektromos nyomvonalak kiépítése, továbbá a gépészeti alapszerelések, a második emeleti gipszkartonfalak hidegburkolási munkái, valamint a tetőbádogozás és a homlokzati téglaburkolás. Az ide kapcsolódó tanműhelyben már befejeződött a homlokzati téglaburkolati rendszer kivitelezése és a homlokzati fémlemez burkolás. A légtechnikai szerelvényezés és a hidegburkolási munkák pedig folyamatban vannak.
A másik sportcsarnokhoz hasonlóan a kivitelezők a technikum sportcsarnokánál is sokat haladtak. A jó munkatempónak köszönhetően befejeződött a külső állvány építése, a külső árnyékoló lamellák tartókonzolainak elhelyezése, továbbá az első emeleti gipszkarton falak zárása és a homlokzati téglaburkolás. Tervek szerint halad a tető fűtött tereinek tetőszigetelése, a tetőtéri gipszkarton válaszfalak építése, és már tervezik a következő munkafolyamatokat is.
A két épületszárny között kialakítandó konyha és étterem épületében már készítik az aljzatot, valamint építik a menekülő lépcsőt, emellett a vakolás és a hidegburkolás is folyamatban van.
A közel 5000 négyzetméteresre tervezett uszoda esetében lezárult a szendvicspanelek elhelyezése és a gépészeti terek szigetelése. Ebben az épületben jelenleg számos munkafolyamat zajlik egyszerre: többek közt a vakolás, a beltéri ajtók elhelyezése, a bádogozás, az aljzatkészítés, a gipszkartonfalak építése és zárása is folyamatban van.
A jelenlegi 50 %-os készültséggel a tervezett ütemnél jobban haladnak a munkálatok, így időt tekintve van tartalék a folyamatban a jövő júniusi átadásig.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
Többek közt az ár-apasztó műtárgy leszakadt rézsűjének helyreállításán dolgozik a HE-DO.