A bim.GROUP tervezi azt a modern gyártócsarnokot, amely a Drenik új szolnoki üzemének központi eleme lesz. A létesítmény évente 40 ezer tonna többrétegű soft papírtekercs előállítására alkalmas.
Szolnoki alapkőletételről posztolt Facebook-oldalán bim.GROUP a KÉSZ Csoport stratégiai partnere. Mint írják: újabb meghatározó ipari beruházásban vesznek részt, az alapkőletétel már meg is volt Szolnokon. A fotók és a projekt jellege alapján látszik, hogy a posztban említett projekt a szerb tulajdonú Drenik zöldmezős beruházása, melynek ünnepélyes helyszíni indítóeseményét november 3-án tartották meg.
Ahogy a bim.GROUP írja, a cég tervezi a korszerű papír alapanyag gyártócsarnoknak az épületét, amely a szolnoki beruházás egyik kulcseleme. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is jelen volt, hangsúlyozva a projekt jelentőségét a hazai ipar fejlődése szempontjából.
A közel 8.000 m²-es, előregyártott vasbeton szerkezetű csarnok évente 40.000 tonna többrétegű soft papírtekercs előállítására lesz alkalmas. A bim.GROUP az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítéséért felel, amelyeket még az idei évben el is készítenek.
A vasútállomás átépítésével, új buszpályaudvarral és parkolókkal alakíthatja ki a közlekedési csomópontot a Generál Mély- és Magasépítő Zrt.
Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.