A több mint hatvan éves épület korábban kétszintes szárnnyal gazdagodott, most emeletráépítéssel nőnek a terei.
A Bükk déli kapujaként hangulatos tóparti parkkal, hegyi kisvasúttal és meseszép fekvésével is büszkélkedhet Felsőtárkány; ugyanakkor az egri térség egyik legjelentősebb zeneművészeti iskolája is itt működik. Az intézmény bővítéséhez a TED legfrissebb adatai szerint megtalálták a kivitelezőt a tavaly szeptemberben elindított közbeszerzésben: a Károlyház Kft. nettó 588 millió szerződéses értéken végzi el az új emelet ráépítését.
A beruházó Egri Tankerületi Központ a növekvő létszámmal indokolja a fejlesztést, amelynek kimondott célja a kiemelkedő színvonalú tanítás fenntartása. Hangsúlyozzák, az intézményben a zeneművészeti oktatás három évtizedes múltra tekint vissza. Az Egri Tankerület Központ zeneművészeti intézményei közül ez az egyik legnagyobb létszámú: többek közt Heves megye legnagyobb hagyományőrző néptánccsoportját is itt működtetik.
Az intézmény három szintes épülete 1963-ban készült. Később egy kétszintes épületszárnnyal egészítették ki. A mostani beruházásban többek közt
Mindezek mellett egy új lépcsőházat is építenek, amely az egész épület akadálymentes megközelítését és használatát is biztosítja. Az intézmény bővítése mellett a meglévő tantermek is felújításra, korszerűsítésre kerülnek, valamint a fűtési rendszert is átalakítják. A projektben egy új hulladék tároló is épül; valamint 21 db új parkoló helyet biztosítanak.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.
Mezőkövesd 20 hektáros iparterületén 1200 m2-es ipari üzemcsarnok épülhet a feltételes közbeszerzés szerint - hozzá tartozó épületgépészeti és egyéb infrastruktúra kialakításával.