A helyszínt új tartalommal megtöltve, fenntartható módon szeretnék a városlakók és a turisták igényeit kielégíteni. A 40 millió forint összdíjazású pályázat kiírója a Miniszterelnökség.
A Miniszterelnökség július 15-én kreatív ötletpályázatot hirdetett a Gellérthegy rendezésére – tájékoztatott a Lechner Tudásközpont. A 40 millió forint összdíjazású nyílt, titkos pályázaton életkori és végzettségbeli megkötés nélkül bárki beadhatja a terület hasznosítására és megújítására vonatkozó javaslatait.
A meghirdetett ötletpályázat kiemelt célja - a kiírás szerint - olyan alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, mely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, emelett figyelembe veszi az épített és természeti környezet értékeit, a világörökségi címet és a műemlékvédelem szempontjait. Az ötletpályázat további törekvése a Citadella épületére vonatkozó hasznosítási javaslatok begyűjtése, mivel rendezni szeretnék az erődítmény Budapesten betöltött szerepét.
A 13 tagú bíráló bizotság elnöke Csepreghy Nándor miniszterhelyettes. A bírálati szempontok a következők:
A pályaművek postára adásának határideje 2016. október 3., az eredményhirdetés és a díjak átadása november 10-én lesz. A legnagyobb elérhető díjösszeg bruttó 8 millió forint, a legkisebb pedig bruttó 300 ezer forint. Minden pályázó csupán egy munkával vehet részt a megmérettetésen. Olyan megoldásokat várnak, amelyek fenntartható módon válaszolnak a Gellérthegy jelenlegi rendezetlen adottságaira, hogy képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.
Támogatás igényelhető többek között faluházak fejlesztésére, szolgálati lakás felújítására vagy kialakítására, illetve orvosi rendelők fejlesztésére is.
A projekt elsősorban a klasszikus építőipari üzemi előregyártó rendszerek fejlesztésén és tervezésén, másodsorban a BIM és annak integrált hasznosításán alapul.