Záportározó, közparkok, hídépítési feladatok – a sarkadi városvezetés már tudja, mire akarja költeni a pénzt.
Csaknem egymilliárd forint uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei Sarkad önkormányzata az Élhető települések elnevezésű fejlesztési programban - közölték közleményben csütörtökön.
A 960,35 millió forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből kapták, az összegből komplex fejlesztéssorozatot kívánnak végrehajtani a több mint kilencezer lakosú városban.
Több helyszínen az úgynevezett kékinfrastruktúra (Éden-tó záportározó partrendezése), valamint a zöldinfrastruktúra (közparkok megújítása, növénytelepítések) javítását célzó fejlesztéseket terveznek.
Emellett közlekedésfejlesztési célú infrastrukturális beruházásokat (személygépkocsi-parkolók és hidak építése, járdák felújítása, kerékpárutak, közutak felújítása, gyalogátkelőhely fejlesztése), továbbá kötelező szemléletformáló akciókat valósítanak meg - fejtették ki.
A beruházások - eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén - a tervek szerint 2026. első felében kezdődnek meg és 2027 végén fejeződnek be - írták.
Az ÉVOSZ védjegyprogramja új garanciákat vezet be magyar építőanyag-piacon. A beszélgetésből kiderül, mit jelent ez a gyártóknak és a fogyasztóknak.
Megteremtették az összes technikai és engedélyezési feltételt a paksi atomerőmű-bővítés első betonozásához. A munkálatok február 5-én indulhatnak el a saját betonkeverő üzem támogatásával.