A közlekedők újra használhatják a kaposvári kórház megszűnő tömbje melletti utcát. Emellett bicikliút és 250 parkoló is létesült, megújult egy másik belvárosi utca.
Átadták Kaposváron a több mint 1,4 milliárd forintból felújított Bajcsy-Zsilinszky utcát és a Németh István fasort.
A somogyi megyeszékhely két forgalmas belvárosi utcája összesen 2 kilométer hosszan kapott új aszfaltburkolatot. A kivitelezés emellett magában foglalt mintegy 2,2 kilométernyi járdafelújítást, 1,5 kilométernyi csatornarekonstrukciót, 8 gyalogátkelőhely létesítését, 725 méternyi kerékpárút építését, 254 parkolóhely kialakítását és egyebek mellett parkosítást is.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a beruházás átadóján felhívta a figyelmet arra, hogy a modernizációval a Bajcsy-Zsilinszky utcának azt a szakaszát is használhatják a közlekedők, amely a Kaposi Mór Oktató Kórház egykori területén halad keresztül, emiatt az elmúlt húsz évben el volt zárva a forgalom elől.
Az utca megnyitása azzal a fejlesztéssel függ össze, melyben a kórház megszűnő déli tömbjének helyén közpark létesül. Ennek megfelelően a környéken további fejlesztések kezdődtek: a kórháznál informatikai központ, bábszíntér épül, ezen kívül további parkolóhelyeket, civilházat és parkot is létesítenek.
Szita Károly utalt arra is, a most befejezett beruházás része a város egykori polgármesteréről elnevezett Németh István-programnak, amelyre 2019 végéig 171 milliárd forintot költenek.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.