Az erzsébetvárosi Dob utca egy több mint 350 méter hosszú szakaszát mintegy 120 millió forintból modernizálják.
Folyamatosan fejlesztik a fővárosi VII. és VIII. kerület korábban elhanyagolt közterületeit. A Józsefvárosban nemrég bejelentették az Orczy tér rehabilitációját, illetve a Blaha Lujza tér rekonstrukciója is hamarosan megkezdődhet.
Most egy kisebb léptékű, de a városrész élhetősége szempontjából szintén fontos újabb projekt is elindulhat a tér vonzáskörzetében – derül ki a közbeszerzési értesítő adataiból. A hivatalos információk alapján a szomszédos Erzsébetvárosban a Dob utca Vörösmarty utca és Rottenbiller utca közötti mintegy 350 méter hosszú szakaszát felújítják, a munkálatokat a Puhi-Tárnok Út és Hídépítő Kft. végezheti el.
A projekt során többek között
A közel 120 millió forint értékű fejlesztés az Erzsébetvárosi Önkormányzat beruházásában fog megvalósulni.
A STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kapcsolódó infrastruktúra létesül, az elkészült útszakasz üzemeltetéséről és karbantartásáról pedig öt éven át a kivitelezők gondoskodnak.
Kísérleti útszakasz épült a TPA építőipari kompetenciaközpont kutatási-fejlesztési eredményeinek gyakorlati alkalmazására a komlói roxit andezitbánya bekötőútján. A STRABAG szakemberei a nehézgépjárművek által használt út egyes szakaszain szálerősített alaprétegeket, ligninnel adalékolt aszfaltkeverékeket és gumibitumenes aszfaltrétegeket alkalmaztak.