Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén több közlekedésfejlesztési projekt valósul meg a közeljövőben, melyek közt szerepel a meglévő buszmegállók átalakítása is.
Több mint 821 millió forint értékű hazai és uniós támogatásból két körforgalom és több kerékpárút épül Nyíregyházán, a beruházások őszre fejeződhetnek be.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert támogatásból a városon belül haladó főutakat összekötő, a lakóövezetek mellett elhaladó Család utcán építenek meg két új körforgalmat. A nagy forgalmat bonyolító útszakaszon is közlekedésfejlesztéseket hajtanak végre, melyek között az alábbi feladatok szerepelnek:
A projekt gyalog- és kerékpárutakat érintő fejlesztéseit várhatóan két ütemben valósítják meg a város északi részén. Az elképzelések szerint úgynevezett kerékpárosbarát településrészt hoznak létre, valamint kerékpársávokat alakítanak ki Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Az M0-s és Balatonvilágos között a pálya mindkét irányában szabadon lehet haladni végig, és augusztus végéig nem lesz újabb felújítás ezen a szakaszon.