Diósjenő és környéke is jól járt a projekttel.
Nógrád megyében Diósjenőn, a 12122. számú bekötőút 5+400 - 8+162 km szelvényei között, közel 3 km hosszúságban az útpálya teljes szélességében megújult - értesült lapunk. A projekt 2020. március 16-án kezdődött el a KM Építő Kft. és a HE-DO Kft. konzorciumában.
A projekt nettó 178.4 millió forint hazai finanszírozásból valósult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt pályázatnak megfelelően, a társaság műszaki ellenőrzésével.
A meglévő burkolat profilmarását követően a profilhelyes alak biztosítása érdekében 2,5-5 cm vastag AC 11 kopójelű aszfaltból kiegyenlítő réteg terítése következett, majd a különböző közműszerelvények szintre emelése. Az aszfaltozási munkálatok előtt a felületet tisztítására volt szükséges, azon lévő kipergő anyagok, építési törmelék eltávolítása miatt.
A kiegyenlítő réteg terítését követően 4 cm AC 11 kopó jelű aszfaltréteget építésére került sor. Az építési szakaszon négy pár folyópályás buszmegálló volt található, melyek peronépítéshez kapcsolódóan kiemelt szegély építése valósult meg a peron védelmének érdekében.
A peron egyik végén akadálymentesítés-kialakítást is végeztek a szakemberek.
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a műszaki átadás - átvételi eljárás 2020. május 7-én zárult le.
Az MKIF-nek nincs tudomása másik olyan eljárásról az M6-os autópálya üzemeltetésével kapcsolatban, ami alapján összehasonlítható lenne az ő ajánlatuk. Az előző kormány a legmagasabb szintű üzemetetésére és felújítására kért ajánlatot a résztvevőktől, a Társaság erre adott ajánlatot.
Péntekről szombatra virradó éjjel kezdték el a fővárosban a szakemberek a munkát a Gubacsi hídon. A több szakaszra osztott helyreállítás során először a csaknem 200 méter hosszú átkelő mozgósaruit javítják, majd ősszel három dilatációs szerkezetet is kicserélnek. A Budapest Közút Zrt. beruházásában megvalósuló, projekt kivitelezője a Híd-Tám Kft.