A Soltút mintegy 2 kilométernyi szakaszon dolgozott Kiskunmajsa északi és keleti vonzáskörzetében.
A Congrád-Csanád vármegyehatár közelében, Bács-Kiskunban található Kiskunmajsában 2024 első negyedévében végzett el útfejlesztési beruházást a Soltút Kft. – értesült lapunk a város jegyzőjének irodájától. Mint ahogy a közbeszerzési adatokból is kiderül, két helyszínen dolgozott az ismert magyar tulajdonú útépítő cég, összesen mintegy nettó 71,42 millió forint értékben.
A fejlesztés során mind a várostól északra fekvő Ötfa, mind a keletre fekvő Tajó településrésznél is dolgoztak.
Az előbbi alprojektben a Félegyházi úttól a Kiserdőhöz vezető út új burkolata készült el (összesen 625 méter hosszan), az utóbbiban pedig a korábban is szilárd burkolatú tajói bekötő- és belterületi utat is modernizálták (1,345 kilométer hosszan)
- ahogy ezt a baon.hu is megírta még a beruházás elrajtolása előtt.
A 4,7 milliárd forintos beruházásban 36 500 köbméternyi földművet épít és 44 200 négyzetméternyi bazalt pályaszerkezetet kivitelez a Debreceni Mélyépítő és a KE-VÍZ.
Több csomópontot átépítenek, térkővel burkolnak egyes járda- és utcaszakaszokat, valamint parkolóhelyeket a főváros VI. kerületében. A kivitelezést a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi el.